Loveless

Mindig azt mondják nincs bennem szeretet. Mindenki azt mondja. Annyi szeretet sincs bennem, mint a körmük alatt a piszok.
Én tényleg... ennyire rossz vagyok?
Ilyenkor a legszivesebben belevésném a bőrömbe azt a szót "Loveless" Nincs benne szeretet. Vajon egy nap megfogom tenni? Csak az állit meg, hogy nincs kés a közelemben.
Ha érezném a fájdalmat a bőrömön, talán nem fájna annyira itt benn. Én ezt nem akarom érezni.
Mikor kimondják, hogy nincs bennem szeretet, parányi kis darabkákra török össze.
Mit mondhatnék?
Nincs bennem szeretet. Egy cseppnyi se. Nem tudom megmenteni még a saját lelkemet se.
Szörnynek érzem magam. Ez lennék én?
Sikitani akarok, hogy végre figyeljenek rám, de én nem tehetem. Engem igy neveltek.
Hogy ne legyen bennem szeretet. A fájdalmat szeressem. A barátokat és a családot feleslegesnek tartsam. Soha se bizzak senkiben. Igen, soha nem biztam még senkiben. Még ha el is mondok valamit egy hang ott orditozik bennem: EL FOG ÁRULNI! EL FOG ÁRULNI! TE MEG MÉG FEGYVERT ADSZ A KEZÉBE! Igen. Ezt hallom magamba. Ha a legjobb barátnőmmel beszélek, ha anyámmal, ha testvéremmel. Mindig ezt hallom. Engem igy neveltek. Azt mondták ebben a világban csak magamra számithatok.
Tudom, hogy hazudtak, de ez nem változtat azon, hogy többen is elárultak és annyira fáj, ahogy kimondják nincs bennem szeretet.
És tudom, hogy igazuk van. Mindenki csak magára számithat. Ez ennek a világnak a törvénye. A saját vérem nevelte ezt először belém. Ne bizz, ne higgy, ne szeress. Ne utáld a fájdalmat. Csak is magadra számithatsz. Ezt mondták. Mindenki. A barátok, akik elhagytak. A család, akit nem érdeklek. A barátok, akik nem veszik észre ha szenvedek. A barátok, akik elárulnak. A család, ami megöl lassan.
Mind ezt mondták.
Mert bennem nincs szeretet.