Dominancia és Szolgaság

Nos, én abba a személyiségtipusba tartozom, aki szereti irányitani az embereket. Viszont azt is szeretem, ha engem irányitanak. De csak akkor ha a másikat elismerem. Ha a szememben egy senki a másik ember, akkor csak úgy tudok rájuk nézni, mint kutyákra - és általában, ha saját magamat találom erősebbnek, akkor a másik illető, amennyiben semmi ellenállást mutat irányomban egy senki lesz. Nem szabadna kutyaként gondolnom az emberekre. De valamiért mégse tudom őket elismerni. Rühes korcsok az olyan emberek a szememben. Mondjuk a szimpatikus emberek elött alapjáraton megszoktam alázkodni. Ezzel azt szoktam kifejezni, hogy nekem szinpatikus. És lehet hülyének gondolni, de én az előzékenységet is megalázkodásnak tekintem. Nem rossz értelemben, félre ne értsetek. Ez az én szóhasználatomban annyit tesz, hogy lemondani az énről - arról, hogy mindenképp győznöm kell és jobbnak kell lennem mindenkinél. Hogy folyamatosan én legyek az előtérben a másik helyett. Ezt feladni nekem sokat jelent. Ezért aztán az is sokat jelent, ha valaki ugyanezt megteszi értem is. Ez persze olyankor nem számit mikor a másik lealacsonyodott a szememben a korcsok szintjére. Nos, ez akkor van, mikor valaki MINDENKINEK megalázkodik és nem áll ki magáért, illetve átveszi más emberek véleményét és a sajátját nem mondja ki. Na, az ilyen ember az akit megvetek és rosszul vagyok tőlük. Van pár ember, aki idáig lesülyedt a szememben. Ami fáj, hogy a barátaim közül és hiába próbálok úgy tenni mintha nem zavarna, ódzkodom tőlük. Zavar, ha velem vannak. Rosszul vagyok tőlük. Próbálok megszabadulni tőlük. Ez nem szép dolog. De hiába próbálok változtatni, ezt a viselkedést annyira megvetem, hogy attól, hogy hozzám szólnak, rossz érzésem lesz és ha megérintenek minnél elöbb elakarom tolni a másikat magamtól. Ráadásul, ezt vetem meg a legjobban. Ez annyit tesz, hogyha valaki igy viselkedik az olyan, mintha főbenjáró bűnt követett volna el. De talán arra előbb nyer bocsánatot...