Egyszer régen, mielött megszülettél, vagy hogy megszülettem az Emlékek tavának partján, ahova nem ér el a pusztitás keze, élt egy fiatal házaspár, akik jobban szerették egymást, mint ahogy ember másik embert csak szeretni tud. A férfi egy volt a jég mágusai közül, míg a nőt a tűz alkotta, de ők szerették egymást.
Aztán telt az idő, elment az ősz, véget ért a tél és eljött a tavasz. És a tavasszal eljött a szél is északról. A nő küzdött, maradni akart, de a férfi észre sem vette, hogy a baj már felütötte fejét az otthonukban. Aztán egy korai hajnalon, a nő összepakolta a holmiját és elment arra, amerre a szél akarta, hogy menjen.
Mikor reggel a férfi felkelt, eleinte nem vett észre semmit. De körülnézve a szobában meglátta amit elsőre nem. Minden ami a szeretett lényhez kötötte eltűnt az életéből. A ruhák, a nő pohara, az edényei, a képek. Semmi, ami hordozta volna az emlékeket, de még a gyűrű is eltűnt az ujjáról, amivel esküt fogadott.
A férfi kereste a nőt. Hegyekre kapaszkodott nyomát kutatva, sárkányokkal küzdött, hátha azok tudnak valamit a szerelméről. Átkelt folyókon, völgyeken, tengereken, sivatagokon keresve azt akit szeretett. De sehol nem találta.
Már-már feladta a reményt, mikor egy nap egy apró fogadóban találkozott Shillával, a szelek úrnőjével, aki tudta merre jár a hölgy. Persze, hogy tudta merre jár... Az ő szelei űzték a lányt túl hegyeken, át az óceánon, a vörös sárkány otthonából a kristály hegyek palotáiba, majd völgyekbe és eldugott zugokba. Mindent elmondott a férfinak arról, merre jár a nő, de egy szóval nem említette, hogy az ő szolgálói kergették végig a feleségét a birodalmon.
A férfi hát elindult arra, amerre Shilla küldte, s eltelt egy hét vagy tán kettő és meglátta a nőt. De nem mert elé állni. Miért hagyott el? Szívében a kérdés, mint rablánc tartotta fogva. És aztán meglátta. A nő egy kislánnyal a kezében állt. A kislány szinte hasonmása volt a szeretett lénynek, mégis különböző. Talán, ha négy - öt éves volt.
A férfin erőt vett a düh. Hát ezért hagyott el! - gondolta - Egy másik férfi szerelme többet ért neki.
- Rájöhettem volna, hogy sohasem szerettél. Elmondhattad volna. Megspóroltál volna nekem 5 utazással töltött évet. - A férfi lelkében, mint hurrikán, úgy tombolt a düh. A sérülés, ami szívét érte meggondolatlanná tette. És elátkozta az asszonyt, akinek a szemeiből könnyek potyogtak, ahogy meglátta a férfit és lerakta lányát, hogy közelebb menjen.
De az átok elöbb érte el, minthogy megszólalhatott volna. És a szél felkapta testét és elvitte, olyan helyekre, ahol még nem járt ember fia. Az átok szerint a nő sohasem találhatja meg se az otthonát, se a szerelmet... Semmit aminek megszerzéséért egykor foggal - körömmel harcolt. És ahogy kimondta a férfi a szavait, meg is bánta mindet. De nem tudta visszavonni egyiket se. Csak a kislány maradt a szeretett lény után.
- Mi történt a mamival, bácsi? - kérdezte a kislány a férfit, aki nem tudta mit válaszoljon neki.
- Elment megkeresni azt akit szeret - hazudta végül, de nem tudott a kislány szemébe nézni.
- Akkor biztos jó lesz neki - mosolygott a kislány - Tudja bácsi, az ééén apukám a legeslegesleghatalmasabb varázsló a földön, azt mesélte a mami. Ő a mami egyetlen szerelme, úgyhogy mami biztos boldog lesz a papival. Biztos hallott már róla a bácsi, a neve Dimitri apu, a világutazó jégmágus.
Mikor a férfihoz elértek a kislány szavai a szíve ezer darabra szakadt és zokogva ölelte át a kislányt, aki nem értette mi a férfi baja. Ő sohasem tudta meg, hogy a férfi neve Dimitri...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése