A tükörből egy másik lány néz vissza rám. Ugyan úgy néz ki, mint én, a mozdulatai is az enyémek, és mégis biztosra tudom mondani: Ő nem én vagyok.
Az a lány sokkal magabiztosabb, öntelt és a személyisége is más, mint az enyém.
Tudom, mert hallom a hangját, vitatkozik velem, ha nem tetszik neki, ha valamit csinálok.
Olyanokat mondd, hogy tegyek meg dolgokat, és igaza van, meg kéne tennem dolgokat, én csak félek megtenni dolgokat, én csak félek igazat beszélni, kiállni a magam érdekében, magamat adni.
Ő jobb lány nálam, de neki is vannak hibái.
De van itt még valaki, aki nem tudom, hogy ki, nem ismerem.
Ő még csak nem is hasonlit rám, nem látom őt, de néha hallom.
Mikor a szivembe mar a rettegés, hallom a hangját.
Mikor félek, a fülembe suttog.
De nem kedves szavakat.
Olyanokat mondd:
Nem menekülhetsz előlem, te is tudod.
Fuss csak, úgy mókásabb lesz, én itt vagyok veled, tőlem nem menekülhetsz.
Meg foglak ölni.
Rettegj csak, minnél inkább félsz, annál élvezetesebb nekem ez a játék.
És én rettegek. Próbálok menekülni, de nincs hova.
Nincs hova.
Ma reggel hallottam a hangját. A suliba sétáltam, mikor elfogott a félelem és aztán hallottam.
Itt vagyok.
És próbáltam menekülni.
De mondta, nem menekülhetek.
És én szinte befutottam az iskolába, azt hittem jobb lesz, ha bent vagyok, ha vannak körülöttem emberek.
Nem lett jobb. Hallottam.
Azt hitted jobb lesz? Soha ilyen nevetséges dolgot nem hallottam! Mindenkit megölök...
Hazafelé elhatároztam, hogy soha többé nem menekülök.
Úgy éreztem most, hogy a metrón meg fogok halni. Úgy féltem.
De ő most nem volt ott végig. Csak az elején rám ijesztett. Majd azt mondta.
Még nem öllek meg. Az úgy nem lenne mókás.
De hallottam a hangját a buszon.
Mondta, hogy megölhetne mindenkit.
Átvehetné az alakom. Nem vagyok erős. Csak egy kis gyenge senki vagyok, hozzá képest.
Igaza van.
Már nincs itt.
Most nincs itt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése