Tegnap éjjel fura dolog történt. Nem mintha nem lenne minden este furcsa. De ez még annál is furább volt.
És valószerű. Eddig minden olyan volt, mintha csak beképzelném, de most úgy éreztem tényleg csak egy fal választ el kettőnket.
Hallottam.
Végig lapozta a füzeteim. Amiben a történetek pihennek, a dalok csendesednek és amikben néhol átkok és varázs lapulnak. Hallottam az oldalak sercegését, ahogy keze hozzájuk ért és lapozott.
Beszéltem hozzá. És biztos vagyok benne, hogy hallotta és értette. De nem válaszolt. Nem tudom, azért tette, mert nem tudott vagy csak nem akart. Mindenesetre, mikor megszólítottam és megkérdeztem mit csinál abbahagyta a füzetek olvasását. Eddig akárhányszor volt itt, nem sikerült megértenünk egymást, pedig itt voltunk egymás mellett. És én nem mertem hozzászólni és féltem is tőle picit. És ő is félt. Tudom. Eddig soha nem mert semmihez sem nyúlni. Először hallottam azt ahogyan lapozgatja a füzeteket.
Miután megszólitottam abbahagyta a füzetek lapozgatását. A következő amit hallottam azok a léptei voltak. Apró és halk léptek. Hívtam, hogy jöjjön közelebb hozzám. De egyre inkább az ablaktól hallottam a lépteket. Majd egy kopogás az ablakon és már csend volt a szobában, de mikor az ágyról kinéztem az ablakon, ott állt. Egy sötét alak, bár nem tudtam kivenni semmit belőle.
Vajon ki álmodik és ki van ébren?
Én álmodok egy számomra furcsa idegenről, vagy esetleg egy számomra furcsa ember álmodik egy számára furcsa emberről?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése