Herceg

Valaha élt egy herceg, akit szerettem.
A szívem tépte szét a tudat, hogy el kell hagyjam.
És tudtam, nem lesz jobb neki.
Mert rossz úton jár.
De nem akarok semmiféle indokot adni a papoknak, vagy bárki másnak, hogy megöljék.
És tudom, hogy így már nem tudom megvédeni.
De azt is tudom ha vele maradok se vette volna hasznomat.
És tudom, hogy hitetlennek tart, pedig erős a hitem.
És hiszek benne, hogy betartja ígéretét és megment.
Mert nekem más már nem maradt, csak ő.
És tudom, hogy halottnak hisz, mert a papjai megmérgeztek, de ő ezt nem tudja.
És szeretném újra látni, csak már semmi emlékem nem maradt.
És látni akarom a szemeit, azokat a kegyetlen szemeket.
És nem érdekelne ha bánt, csak legyen velem.
Túl sokáig hagyott egyedül és csak keveset lehettünk együtt.
Pedig ő is szeretett.
Ha azt akarná, hogy sikítsak most már zokogni is hajlandó lennék elé borulva, csak utána öleljen át és szorítson magához.
És nem érdekelne semmilyen fájdalom.
És nem érdekelne a varázs.
Ő az egyetlen aki megérdemli, hogy megosszam vele.
És tudom, hogy betartja az ígéretét, és imádkozom, hogy betartsa, mert nem tehetek róla, hogy az életét adná oda ha nem próbálja legalább meg.
És minden szívszilánkom fájdalomtól pulzál. És kegyetlenül fáj.
És nem vágyok másra, csak rád, te névtelen Herceg.
Mert soha nem mondtad el nekem a neved.
Csak azért mert nekem sohasem volt nevem, és ezért azt akartad, hogy csak Hercegnek nevezzelek.
És bárcsak itt lennél te nevenincs Herceg.