Komolyan éget. Én nem akarok gyűlölni. Most, hogy sok küzdelem árán sikerült megszeretnem az embereket, már másokat gyűlölök. Most képes vagyok kedvességel ránézni vadidegenekre és általában nem gondolni rosszat róluk, hanem jót. De most a barátaimat gyűlölöm és a hozzám közel állókat. És nekik ezt nem mutatom (konkrétan 1 vagy 2 barátnőm van akit nem gyűlölök. A másodikat nem vagyok biztos, hogy nem-e azért mert ritkábban beszélünk.)
És nagyon jól tudom, hogy oktalan gyűlölök, mert amint rosszat gondolok megszólal bennem egy hang: És ezt most miért mondtad? Miért lenne ribanc? Miért lennél jobb nála? És tudom, hogy nem kéne gyűlölnöm. Mert amint rosszat gondolok elfog a bűntudat. De mit csináljak? A gyűlölet mindig is bennem égett és nem tudom felszámolni, pedig nem is másoknak, hanem magamnak árt. Komolyan úgy érzem minden nappal jobban szenvedek és gyűlölök. Pedig én nem ezt akarom.
Ha szeretnek, azért gyűlölök, ha sajnálnak, azért, ha dicsérnek azért...
Bárcsak tudnék beszélni erről valakivel, de ritka az olyan ember aki ismeri ezt az érzést.
Olyan nap is ritkán van, hogy nem gondolok a halálra. Nem vágyom a halált, de őszintén, lehet jobb lenne, mint ami most van. Igaz szívből kívánom, bárcsak igaz lenne ez, hogy 2012ben növekszik a rezgésszám vagy mi és ennek hatására megjavulnak hosszú időn belül a dolgok. Tényleg szeretném, ha igaz lenne. Minden megadott napért hálás vagyok az égnek, hogy élhetek, de fáj.
Bárcsak értené valaki. Bárcsak megtudná valaki fékezni a gyűlöletem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése