Korhadt fa és bódító füst szag, mindenhol.
A világ végén minden fehér, ahogy a Nap megcsókolja a jeget.
Minden túl fehér, gyere és lásd a szemeiddel. Hideg és fáj.
Érezni fogod ahogy a bőrödet letépi.
Könnyek és bepárásodott szavak moraja.
Előre megláthatatlan dolgok végtelen menete. Élet.
Az ereimben lüktet a vér. Fájón, keserűn.
Ez is én vagyok.
Ki vagyok egyáltalán én?
Csak azt tudom, hogy én nem te vagyok...
Betemet lassan ez a fehér sivatag, s én beleveszek.
Mikor a jég bőrömhöz ér. Az én vagyok.
Itt én vagyok, csak én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése