Hogy létezel, hogy nem létezel. Ha nem létezel, hogy vagy ennyire a szívemben?
Ez már beteges. Hogy téged ennyire szeresselek, nem lehet.
Ha nem létezel, ez mekkora hazugság? Amiben nap, mint nap élek.
És te élsz? Létezel vagy sem? Mondd már el végre nekem.
Persze ha nem létezel, nem tudod elmondani.
Én is tudom, könnyebb lenne a létezésed egyszerűen letagadni.
Hogy hazugság ez az egész, hogy őrült vagyok. Lehetne mondani.
S mondjuk is. Te is, én is elfelejtettük, hogy kell örülni.
Ajkaid mégis gyűrűm rózsáira simulnak, mint régen arcomhoz ujjaid simultak.
Most csak ócska fantom kép, elveszett álom, keresnélek, ha láthatnálak.
S újra kezdünk mindent. Új hazugságok. Talán még a régieknél is fájdalmasabbak.
Hogy létezel, hogy nem létezel. Csupán ennyi, én meg nem tudom most mi igaz.
