kár, hogy belőlem csak halál származik
(és, hogy mindennap tudom, meghalok, mert meg vagyok jelölve, a halál jegyével, mint mindenki ezen a földön, de a különbség köztük és köztem, hogy én már felfogtam, milyen közel van a halál hozzám, és mennyire múlandó az ember, és mennyire nem használja ki az idejét)
2012. április 30., hétfő
Apró hazugságok
Hogy létezel, hogy nem létezel. Ha nem létezel, hogy vagy ennyire a szívemben?
Ez már beteges. Hogy téged ennyire szeresselek, nem lehet.
Ha nem létezel, ez mekkora hazugság? Amiben nap, mint nap élek.
És te élsz? Létezel vagy sem? Mondd már el végre nekem.
Persze ha nem létezel, nem tudod elmondani.
Én is tudom, könnyebb lenne a létezésed egyszerűen letagadni.
Hogy hazugság ez az egész, hogy őrült vagyok. Lehetne mondani.
S mondjuk is. Te is, én is elfelejtettük, hogy kell örülni.
Ajkaid mégis gyűrűm rózsáira simulnak, mint régen arcomhoz ujjaid simultak.
Most csak ócska fantom kép, elveszett álom, keresnélek, ha láthatnálak.
S újra kezdünk mindent. Új hazugságok. Talán még a régieknél is fájdalmasabbak.
Hogy létezel, hogy nem létezel. Csupán ennyi, én meg nem tudom most mi igaz.
Ez már beteges. Hogy téged ennyire szeresselek, nem lehet.
Ha nem létezel, ez mekkora hazugság? Amiben nap, mint nap élek.
És te élsz? Létezel vagy sem? Mondd már el végre nekem.
Persze ha nem létezel, nem tudod elmondani.
Én is tudom, könnyebb lenne a létezésed egyszerűen letagadni.
Hogy hazugság ez az egész, hogy őrült vagyok. Lehetne mondani.
S mondjuk is. Te is, én is elfelejtettük, hogy kell örülni.
Ajkaid mégis gyűrűm rózsáira simulnak, mint régen arcomhoz ujjaid simultak.
Most csak ócska fantom kép, elveszett álom, keresnélek, ha láthatnálak.
S újra kezdünk mindent. Új hazugságok. Talán még a régieknél is fájdalmasabbak.
Hogy létezel, hogy nem létezel. Csupán ennyi, én meg nem tudom most mi igaz.
2012. április 5., csütörtök
Vele álmodtam
újra.
Furcsa, hogy bármikor, mikor már közel járok ahhoz, hogy elfelejtsem felbukkan és tudtomra adja: Ő létezik, Ő a bátyám, az Ő dolga, hogy megvédjen és Ő szívesen teszi, Ő vár rám, Szeret engem szerelmesen, bármennyire is furcsán hangzik, hogy egy testvérpár egymásba szerethet... Őt nem zavarja ha mással vagyok, csak egy valamit kér tőlem és az a dolog nagyon egyszerű: Emlékezzek. És habár őt jobban szeretem mindennél, jobban szeretem, mint vándor a csillagos éjszakát, mint rabló, a teli erszényt és még annál is jobban, amennyire a madarak a friss levegőt. Hát igen, és még is mindig felejtek. Annyiszor haltunk már meg, hogy fáj rá gondolni. És biztos vagyok benne, hogy ebben a világban is él. És biztos vagyok benne, hogy túl későn fogunk már ahhoz találkozni, hogy a dolgok megváltozzanak. A mi vonatunk egyenes vágányon vágtázik a halál felé. És érzem a halált. Bent bújik meg a csontjaimban. És várja a tragédiát. De vajon meddig tart ez a kegyetlen játék? Hányszor halunk még meg? Mit tettünk amiért ennyire büntet minket? Az ilyen életnél a halál is jobb, és ezt nem csak úgy mondom. Én is meg fogok egy nap törni. Nem tudok mindig pozitív lenni és várni, hogy jöjjön és mentsen meg. De mi mást tehetnék? Én csak várni tudok.
Furcsa, hogy bármikor, mikor már közel járok ahhoz, hogy elfelejtsem felbukkan és tudtomra adja: Ő létezik, Ő a bátyám, az Ő dolga, hogy megvédjen és Ő szívesen teszi, Ő vár rám, Szeret engem szerelmesen, bármennyire is furcsán hangzik, hogy egy testvérpár egymásba szerethet... Őt nem zavarja ha mással vagyok, csak egy valamit kér tőlem és az a dolog nagyon egyszerű: Emlékezzek. És habár őt jobban szeretem mindennél, jobban szeretem, mint vándor a csillagos éjszakát, mint rabló, a teli erszényt és még annál is jobban, amennyire a madarak a friss levegőt. Hát igen, és még is mindig felejtek. Annyiszor haltunk már meg, hogy fáj rá gondolni. És biztos vagyok benne, hogy ebben a világban is él. És biztos vagyok benne, hogy túl későn fogunk már ahhoz találkozni, hogy a dolgok megváltozzanak. A mi vonatunk egyenes vágányon vágtázik a halál felé. És érzem a halált. Bent bújik meg a csontjaimban. És várja a tragédiát. De vajon meddig tart ez a kegyetlen játék? Hányszor halunk még meg? Mit tettünk amiért ennyire büntet minket? Az ilyen életnél a halál is jobb, és ezt nem csak úgy mondom. Én is meg fogok egy nap törni. Nem tudok mindig pozitív lenni és várni, hogy jöjjön és mentsen meg. De mi mást tehetnék? Én csak várni tudok.
2012. április 3., kedd
Annyira szeretnélek,
bár azt sem tudod valószínűleg,
hogy létezem
Annyira szeretnélek,
örökké karomban őriznélek,
ha engeded
S oly egy formák vagyunk,
bár nem találkoztunk sosem,
de gondolataink összecsengenek
S oly egy formák vagyunk,
s én félek, hogy elvesztelek
holott nem is vagy te nekem.
Őriznélek,
mint vándormadarat a lég
megtartanálak
Őriznélek,
csak mondd, hogy szíved enyém,
hogy megtarthassalak.
bár azt sem tudod valószínűleg,
hogy létezem
Annyira szeretnélek,
örökké karomban őriznélek,
ha engeded
S oly egy formák vagyunk,
bár nem találkoztunk sosem,
de gondolataink összecsengenek
S oly egy formák vagyunk,
s én félek, hogy elvesztelek
holott nem is vagy te nekem.
Őriznélek,
mint vándormadarat a lég
megtartanálak
Őriznélek,
csak mondd, hogy szíved enyém,
hogy megtarthassalak.
2012. április 1., vasárnap
Csend...
Örvénylő fény egy apró hókristályban, üzenet a múlthoz: Minden jó, minden szép csak a szívem, csak az lenne ép. Nem mondanék bús verseket, de nekem nem maradt más, hisz elvetted szívemtől szívedet.
Nem vagyunk eléggé egyformák ahhoz, hogy egyek lehessünk, de túlságosan egyformák vagyunk ahhoz, hogy különváljunk...
Olyan könnyedén lesz rossz kedvem mindenféle előzmény nélkül...
ha a tükörbe meglátom magam, az néha bőven sok. Eszembe jut sok minden. Hogy vajon boldog lenne-e ha így látna engem? Ő is úgy nézne ki mint én? Hasonlóak lennénk? És biztos vagyok benne, hogy a válasz igen, mert ahogy a tükör megmutat engem, mögöttem őt is mutatja, és látom őt, a rövid barna hajával, az én arcommal, széles vállaival, erős kezeivel, mély aranybarna szemeivel. A szemei nem olyanok, mint nekem, bár hasonlóak. A mosolya sem az enyém. Máshogy mosolygunk. Az ő mosolya szomorú. Az ajkai vörösek és vékonyabbak. De alapvetően egyformák vagyunk...
Vajon mit szólna ha látna most engem?
ha a tükörbe meglátom magam, az néha bőven sok. Eszembe jut sok minden. Hogy vajon boldog lenne-e ha így látna engem? Ő is úgy nézne ki mint én? Hasonlóak lennénk? És biztos vagyok benne, hogy a válasz igen, mert ahogy a tükör megmutat engem, mögöttem őt is mutatja, és látom őt, a rövid barna hajával, az én arcommal, széles vállaival, erős kezeivel, mély aranybarna szemeivel. A szemei nem olyanok, mint nekem, bár hasonlóak. A mosolya sem az enyém. Máshogy mosolygunk. Az ő mosolya szomorú. Az ajkai vörösek és vékonyabbak. De alapvetően egyformák vagyunk...
Vajon mit szólna ha látna most engem?
Háháháhá.....
A saját démonaimmal megbirkózok. Le tudom gyűrni őket nagy nehezen. De azokkal a démonokkal mit kezdjek, amik másokban élnek rólam?
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)