Shalott kisasszonya

ELSŐ RÉSZ

A sík folyó mindkét felét
Rozs, árpaföld szegélyezék;
S a zöld vetéseket setét
Vonalban mély út metszi szét,
S a tornyos Camelotnak kerül.
Sok nép kijárt és nézte mind:
A liliom mint reszket, ing,
Halk szellő lebbenésekint
Shalott sziget körűl.

A nyárfa rezg, a fűz pihen,
Lágy esti szellő nesztelen
Játékot űz a sík vizen,
Mely a sziget körűl viszen,
S alább Camelotnak tart vala.
Négy szürke sáncz, négy őrtorony
Tekintget át a kertfalon;
Ott él magában, gazdagon
Shalott kisasszonya.

A sás mentén nagy, megrakott
Dereglyét sok ló vontat ott,
Selyem vitorlás csónakok
Nem kapnak ott egy jó napot,
Camelot iránt hajózva át.
Ki látta fönt köszönni őt?
Vagy ablakmélyedés előtt,
Ki látta, ismeré e nőt:
Shalott kisasszonyát?

A munkásnép, ha völgybe lent,
Reggel korán aratni ment;
Hallván a dalt, mely messze cseng,
Megállt, figyelt, míg elpihent
Camelot felé a méla dal;
S midőn holdfényes éjjelen,
Kepéztek árpaföldeken,
Egymásnak sugták csöndesen:
«Shalott tündére dall.»

MÁSODIK RÉSZ

Ott sző nappal, fon sötéttel
Bűvös kelmét gyöngyszegéllyel.
Halk szót halla egyszer éjjel:
Átok ver meg, ha lenézel
Még Camelotnak valaha!»
Nem érti, mit jelenthet ez,
Csak egyre sző, fon, köt, himez,
És minden búbajról letesz
Shalott kisasszonya.

Előtte függ a kék falon
Egy fényes nagy tükör, azon
Csodás árnyképek gazdagon
Vonulnak át egész napon
Camelotnak út-kanyarlatán.
Elcsillog messze a folyó,
Mogorva pórnép látható,
S piros ruhás, vásározó
Sok, sok shalotti lány.

Szép szűzek, karcsúk mint a nád,
Öszvéren utazó apát,
Pásztorfiúk, skarlát, granát
Szinű zekékban daliák
Tartottak sort Camelot felé.
S tükrében gyakran látta, hogy
Két-két levente vágtatott,
De egyre sem mondták: «az ott
Shalott kisasszonyáé!»

Mit tükre lapján észrevett,
Beszőtte mind a képeket:
A fáklyás gyászkiséretet,
Míg énekszóval léptetett
Camelotnak késő éjtszaka.
Egy boldog párt, a mint a hold
Világot rájok félve szórt.
«Megölnek még ez árnyak!» – szólt
Shalott kisasszonya.

HARMADIK RÉSZ

Egy nyíllövésre ugratott
A vár alatt el, s jelt adott;
Ha fényt dobott az ágbogok
Között a nap rácsillogott
Pánczélvasában Lanczelot.
Ősczímerében egy vitéz
Térdelve bájos hölgyre néz;
Fényétől csillámlott egész
Vidék, egész Shalott.

Kantárján, mint a holdas ég,
A tenger drágakő úgy ég.
Van csengetyű is rajt elég,
Hogy szinte csöng és bong a lég.
Camelot felé így vágtatott;
Dús hímü övkötőn elől
Ezüst kürt lógott, kétfelől
Kard, kopja, nyil csörgésitől
Viszhangozott Shalott.

Csotárja, rojtja színarany,
Rubin ragyog rózsáiban;
A nap tüzes sugáriban
Sisaknak, tollnak lángja van,
Camelot felé így vágtatott.
Mint néha éjjel megjelen
Egy hulló csillag, s hirtelen
Lefut az égről fényesen,
Úgy tündököl Shalott.

Sugárzott széles homloka
Villámlott méne patkaja,
Vállára omló dús haja
Önvert szelében leng vala,
Camelot felé így vágtatott.
Ha fön haladt, ha völgyben lent,
A nő tükrében megjelent;
Vígan dalolt, a merre ment
Vitéz sir Lancelot.

Eldobta dolgát, s hirtelen
Az ablak-mély előtt terem,
És nézte hosszan, nézte lenn,
Mint reng a liljom, s kényesen
A kócsag Camelotnak tova....
Mit szőtt, a szőnyeg szétszakadt,
A nagy tükör ketté hasadt,
Az átok immár rám szakadt!»
Sóhajt Shalott kisasszonya.

NEGYEDIK RÉSZ

Hűs őszi szél fú zordonan.
Az erdő puszta, lombtalan,
Kinlódik, zajlik a folyam,
Sebes eső csapdos, rohan
Camelotra le s zuhog tova.
Lement a partra' s ott alant
Egy sajkát lelt gazdátalant,
S ormára írta szótalan':
Shalott kisasszonya!»

Hűs zápor, szél csapkodta bár,
Prófétaként, ki látja már
A véget, mely reája vár,
Lemondó, néma arczczal áll,
S merően néz Camelotnak át.
S midőn az est nyugovóra szállt,
Eloldá mélán csónakát,
S vivé az ár odább, tovább,
Shalott kisasszonyát.

És szótlanul feküdt, fehér
Ruháját lengeté a szél,
Hullongott rája lomb, levél,
Így úszott hajh! a szörnyű éj
Ködében Camelotnak tova.
S midőn a földek közt, a fák
Alatt alább úszott, alább....
Elzöngte bús hattyú-dalát
Shalott kisasszonya.

Dalolt egy fájó éneket,
Mélát, borongót, édeset,
Míg vére hült, megdermedett,
Szemfénye elsötétedett
A mint Camelotnak fordula.
S midőn az ár hullámival,
Az első ház felé nyilal,
Elnémult végkép hajh! a dal,
S Shalott kisasszonya.

Őrtornyok, sánczok, kertfalak,
Erkélyek, karzatok alatt,
Mint fényes hófehér alak
Holtan vonult be; hallgatag
Fogadta Camelot városa.
Sok nép lepé a partokat,
Lord, úrinő, polgár, lovag,
Olvassa mind, kiváncsilag:
Shalott kisasszonya.

De vajki ő? A várba' fenn
Ürül, sötétül hirtelen,
A fényben úszó tánczterem,
S keresztet vet magára lenn
A sok cameloti dalia.
Megszólal Lancelot csöndesen:
Mi bájos arcz! Az Úr legyen
Kegyes! Nyugodjék csöndbe' lenn
Shalott kisasszonya!

Csukási István forditása

S midőn az ár hullámival, Az első ház felé nyilal, Elnémult végkép hajh! a dal, S Shalott kisasszonya.

Furcsa dolog, az amikor az ember elmesél egy történetet. A java része hazugság, még úgy is, hogy az ember igazságra épitkezik. A szereplők ugyanazok maradtak, a jellemük ugyanolyan. Csak a történésekben történnek csusztatások. Most csak eszembe jutott ez.
Vegyük például Dimitrit és a tűzboszorkányt. Dimitri jégboszorka, de mégis beleszeret a tűzboszorkányba. És szeretik egymást. És végül, sok történésen keresztülmenve együtt lehetnek és együtt élhetik le a megmaradt életüket. Itt vége a történetnek írásban. De a valóság folytatódott. 1 évig együtt éltek, igen.
De utána? A tűzet elviszi a szél. Ez a világ rendje. Ha nem elviszi, akkor megöli. A jég? A jég marad. Így ahogy a tavaszi szelek fujni kezdenek, hiába próbál a tűzboszorkány harcolni, ő mégiscsak tűz marad, és minden akarata ellenére, egy nap útra kel a széllel. De a jég jobban szereti, igy keresni próbálja. Aztán évekkel késöbb rá talál. Talán 5 vagy 6 év telt el azóta h látták egymást. A nő semmit nem változott és a férfi sem. De nővel volt egy 5 éves forma gyerekecske. Persze a férfi nem vár magyarázatot. Nagyon is érzi, hogy a nő más férfiakkal volt, ezekben az években. Ő nem tudja, hogy rosszul hiszi. Elátkozza a nőt, hogy az elvesszen és soha ne találjon útra. De a kislány ott marad.
És nem haragszik a férfira, mert nem érti mi történik. Boldogan megy oda hozzá és kérdezi meg őt hogy hívják. És mikor a férfi elárulja a nevét elcsodálkozik. Hisz az apukámat is így hívják-mondja.-Anyu mindig azt mesélte, hogy ő volt az egyetlen férfi akit szeretett, de a szél elvitte tőle.
És a férfi zokogva ölelte magához a kislányt. Elmondta neki, hogy anyukája már soha nem jön vissza, mert az aput keresi. De sohasem mondta el neki, hogy nem fogja megtalálni.
Ez az igazi vége. Persze ez se a vége. A nő amugy erdőkön és pusztákon keresztül jár, egyre mélyebben lesüllyedve a saját őrületében. A férfi pedig amelett, hogy segiti a kislányt és magához veszi, az átkot próbálja minden erejével megtörni. Mire megöregszik magába roppan és a gyász viszi el még korán.
És ugyanaz elmondható a legtöbb történetemre. Én tudom az igazságot. De az fájdalmas eléggé ahhoz, hogy ne tudja meg senki. Ha valaki kérdezné elmondanám. De a boldog vég megnyugtatóbb.

A harmat lábam alatt, bőrömhöz érve semmivé enyészik...

Reggeltől estig a szerelmet kergetem
Minden csillagot neked adok az égről
Minden erőmmel megvédelek
Mégha ez a harc örökké tart is


A holnap idejét nem adhatom oda
De odaadom a mámat neked
Porrá zúzod vagy vigyázod
Te döntésed, nem számit nekem


A szivemben hullo eső is téged véd
Tűzből vagyok, de neked nem ártok
Neked a sötétbe fényt nyujtok
Téged soha nem égetlek meg


Mégha ez a harc örökké tart is
Minden erőmmel megvédelek
Minden csillagot neked adok az égről,
Mert szeretlek.
/Mert szeretlek/

Valaki áll a hátam mögött.
Engem figyel.
Néz.
Hozzámér.
Végigsimít a hátamon.
Megcsókol a nyakamon.
Hallom a lélegzetét.
Érzem ahogy teste rám nehezedik a szívverését.
Fülembe suttog hallhatatlan szavakat.
Majd zörög egy zacskóval.
Hátra nézek.
Persze, nincs mögöttem semmi...
Senki...
Most nincs mögöttem.

Két világ határán egyensúlyozom, képzelet és valóság között, nem tudom hova tartozok, melyik az aki tényleg én vagyok???

And if you turn it on you will find
I`ve written you a thousand times
You would do anything
You give up everything
To God know why

I stare straight into the sun
Something to concentrate on

The love we had
The love we had
We had to let it go




Tell me would you kill to save a life?
Tell me would you kill to prove your right?






Do you really want
Do you really want me
Dead or Alive
To torture for my sins?

Hold, anya akarsz lenni,
De nincs olyan férfi,
Aki téged nővé tehet.
Mondd ezüst Hold,
Mihez kezdesz
Egy ember gyerekkel?
A-ha-ha, a-ha-ha,
A Hold fia.

Az apró dolgok öröme

Igazából ez csak azért, mert beszélgettem pár emberrel és megint rácsodálkoztam a dolgokra. Az emberek nem tudják értékelni az apró dolgok örömét, és elhitetik magukkal, hogy szörnyű az élet. Tényleg vannak problémák, de nem hiszem, hogy az önmarcangolás, a nyafogás valaha is képesek lesznek megoldani a problémákat. Pláne nem az, hogy elfutunk a problémák elöl. Lehet kegyetlennek tartani, hülyének is, aminek tetszik. Nem hiszem, hogy nekem kevesebb gondom lenne, mint másoknak az ismerőseim között.
Nekem is van még bőven megtanulni valóm, a dolgok értékeléséről. De ugy érzem jó úton vagyok és szeretem az embereket. Hisz az ember csodálatos lény. Mikor a metrón utazok és belenézek mások arcába úgy érzem, az ember a leggyönyörűbb és minden ember nagyszerű. Az emberek nagytöbbségét meglátva első gondolataim között van az is: De szép. Mert igen szép, mindenki szép. Kevés dolgot tartok undoritónak de ez a kevés a következő: Mikor valaki azt mondja a másikra, hogy ronda. Mi alapján teszi? Mi alapján van neki joga, hogy itélkezzen a másik felett?? A másik amitől agyfaszt kapok, az amikor valaki hazudik a másiknak.
Valami baj viszont tényleg az én világnézetemmel lehet. Boldog vagyok ha egy boldog szempárt látok.
El is felejtettem szinte, pedig nagyszerű dolgot láttam a napokban és ha már igy irogatok megemlitem, mert szép volt. Ültem a metrón szemben velem egy párocska. A fiú tekintetében aznap megláttam mi az a szerelem. Látszott a tekintetében, ahogy a lány szemébe nézett, hogy minden megcsillanását imádja a szemének. Szép volt.
Na amugy szóval visszakanyarodva eredeti témámhoz lehet hogy tényleg én vagyok furcsa. Boldog vagyok ha fúj a szél és látom ahogy játszadozik a levelekkel. Ha süt a nap és érzem a bőrömön a melegét. Ha esik az eső és kopogtatja az ablakot. Ha egy tücsök ciripel kint. Ha fiatal párokat látok. Ha értelmesen tudom eltölteni az időm. Ha segithetek másoknak.
Ezek apró dolgok, amik szebbé teszik az életet és ha az ember értékeli őket akkor boldog lesz.
Eszembe jutott egy idézet sajnos nem tudom pontosan de valahogy igy hangzik:
Az élet nem tökéletes. De épp elég, hogy élhető.

Tékozló angyal a magasban, pöffent nincsbaj nincs haragban

ékoVizre eresztettem 4 virag 12 szirmat a patakon.
miközben sétáltam a patakparton, jóval a vizre eresztés után,
beértem az utolsó szirmot.
Téged elérhetlek valaha is?

7 szegfűszeg
7 szál fahéj
7 akác virága
7 fehér virág
7 szem bors
1 szem csillagánizs
1 vörös virág szirom

vöröses árnyalatú körmintára vágott anyagdarabban. Megkötözöm s zárként 7 csomó és egy masni védje.

Ajjajjaj, egy levelet felkapott a vihar, ajjajjaj, ajjajjaj, lehet a szivben is zivatar...

Szeretlek.
Tudom, ha ezt mondanám maradnál...
De nem tehetem ezt veled.
Neked be kell járnod széles e világot, hogy önmagad lehess.
Szeretlek.
Ez a legvégső és legerősebb varázsigém.
Épp ezért, sohasem fogod tőlem ezt hallani...


És csupán magányos éjjeleimen imádkozom épségben térj haza minnél hamarabb, s magadban végig tudd, hogy mégha nem is mondom, mert a szavak erősebbek még a legélesebb kardnál is... Végig tudd:
Szeretlek.
És ez az igazság.

Jó hallgatni azt ahogy kinnt esik az eső

És dörög az ég és mikor kinézek minden szürke és fehér.
Szomorúnak tűnik, mégis gyönyörű...

Why cant I remember when I want to?

Sajnálom, hogy elfelejtettelek,
hogy nem az vagyok, aki.
Sajnálom, hogy nem úgy szerettelek,
ahogy lehet embert csak szeretni.

Létezésedről is csak úgy tudok,
hogy felírtam ajtómra neved...
Arról más eszembe nem jutott,
csak hogy valaha szerettelek.

S ahogy szemem nevedre tévedt
könnyek szöktek belé.
Hiába gondolkoztam sokáig el
semmire sem emlékszem még.

Fontos voltál nekem,
mindennél fontosabb.
Most mégsincs egy emlékem se,
belőled semmi nem maradt.

Ha hallja imám az ég,
adja meg még egyszer nekem,
hogy láthassalak egyszer még
s el ne felejtselek sosem.

/Artnak/

Fáj, hogy nem vagy itt, mikor álmodom

Fehér hó, kérlek vesd be emlékezetemet
hogy te emlékeztess rá engem
milyen volt a tél, mikor fogta a kezem.

Még ha fáj is azt akarom emlékezz rám,
Mert én nem akarlak elfelejteni, ám
félek megtörténik egy nap.

Fehér hó, úgy hullj alá, hogy
emlékezzek, milyen volt, mikor
úgy dúdoltad: Szeretlek.

Ha egy nap jég fedi majd szivem,
Fehér hó, fedd majd te be
Ne látszodjon gyengeségem.

Fehér hó, találok-e olyat még
Mint amilyen a fagyos jég
mikor legsötétebb az éj?

Fehér hó, bocsáss meg...
Halgass meg, nyugtass meg...
Mondd ki ugyanazt, csak még egyszer...

Fehér hó, altass el...
Örök álom fedje szemem,
addig amig ő nincs velem...

/Ima a fehér hóhoz/

Dream a dream

Azt hiszem sokat változtam. Mármint ebben az egy évben. De nem csak én, hanem a személyek is akikről irok. Csak egy példa, pár éve Szibil 15 éves fiatal volt, aki magába forduló természetű és lázongó. Most Szibil huszonéves ifjú, aki szivesen segit másokon, nem szereti az egyedüllétet, csendes. Nenna pedig fél az érintéstől, fél a férfiaktól, megfontolt, mégis néha kifordul magából és spontán cselekszik. De én is megváltoztam. Azt hiszem nyitotabb lettem. Könnyebben beszélgetek el emberekkel, még ha teljesen idegenek is. Főleg idegenekkel. Akik ismernek azokkal nehezebb. Szókimondóbb lettem. Ezt azért néha visszafoghatnám. Félek, hogy megbántok másokat, pedig nem akarok, tényleg.
Mindjárt itt az év vége. Tök jó^^ Alig várom már hogy nyár legyen. Mondjuk már most dög meleg vanxD Nyáron mondjuk az éjszakákat szeretem. Azok kellemes melegek.

Visszamennék az időben, oda ahol még szerettük egymást...
Fekete könnyek amiket magad mögött hagytál,
a hó lassan elfed mindent s elfeledteti mennyire szerettelek
már nem is tudom mit tegyek, ez nélküled semmit sem ér, értéktelen...
nincs semmi amit a szerelmünknél jobban akarnék...
De a hó csak hullik