Rossz érzésem van.
Úgy érzem, hogy valami történni fog.Mittomén mondjuk csak úgy hirtelen világvége.
Tegnap este óta nem vagyok éppenséggel magamnál. Alig bírtam elaludni. Nem tudom mitől, de rajtam van a rettegés. Folyton belém-belém kap. Meg valahogy fáj belülről. Mintha ezer darabra tépne szét.
Feküdtem az ágyamban és sok rossz dolog eszembe jutott.
Én annyira félek. Nem akarok meghalni és mindeközben nem akarok élni se. Nem akarok nélküle élni. A magány cincál. Szétzilál.
Valami belülről milliárdnyi apró darabra tör engem. Egész éjjel, kínlódtam. Sírtam. Legszívesebben sikoltoztam volna, hogy valaki segítsen, hogy valaki nyugtasson meg, de úgy sincs senki ilyen.
A félelem csitított el. Úgy éreztem, valaki az ágytámla mögül figyel. Minden félelmemet legyűrve odanéztem, hátha ő az, de nem volt ott senki. És mégis úgy éreztem, hogy valaki onnan bámul, megöl a nézésével. Inkább csak próbáltam elaludni.
Most is félek, darabokra török, és végül senki sem fog emlékezni rám.
Nem vagyok igazán jól.
