Álmodunk csupán, semmi az élet, hisz azt is álmodod, mikor azt hiszed éled. De egy nap fel kell ébrednünk, s ha más nem, felébreszt a halál, mert az álom, miből nem kelünk fel, csak szenvedést hoz miránk.
2012. július 12., csütörtök
Jó
Mikor elmentem aludni, átöleltél, én pedig hozzád bújtam. Féltem és nem akartam nélküled lenni és te azt mondtad, mindig itt leszel. Aztán elaludtam. Veled álmodtam, de sok más álmunkkal ellentétben, ez most boldog volt. Furcsa, hogy mostanában az utolsó két alkalommal, mikor álmomban láttalak, boldogok voltunk és ezt nem árnyékolta be semmi. Álmomban most, elvettél feleségül, nem pont úgy ahogy szokásos, de ez így volt jó. Ott voltak a barátnőim is és mindannyian boldogok voltunk. Aztán felébredtem és elszomorodtam, hogy mindez álom volt. Fáztam. És akkor rájöttem még mindig ott vagy. És megpróbáltál megmelengetni. Ami persze nem ment tekintve, hogy nem is kéne létezned, de azért legalább próbálkoztál. Ezért ritka boldog voltam, mert ott voltál velem. Azt hiszem, ez talán azt jelenti tényleg létezhetetlenül szeretlek. De ez így jó.