Gondolkoztam ma sokat, azon, hogy is folytassam az írásom. Egy olyan fejezetet próbálok épp írni amihez nincs kedvem, és soha nem is lesz tudom. Mert nem szeretem. Egy kis köztes történet lenne ez a történetben, mert nem akarom, hogy minden túl gyorsan történjen, de a szereplőket nem szeretem. Mert csak ilyen semmit. Nem változtatnak semmit, nem lehet őket szeretni, semmik. Ki akarom őket irtani a történetből és azon gondolkodok, hogy lehetne megírni egy köztes sztorit, úgy hogy közben ne legyenek ott ezek a szereplők. Lehet, hogy az egyik szereplővel egy mesét kéne meséltetni. Az nem lenne rossz ötlet. Csak akkor miről szóljon a mese? Jó lenne már rájönni.
A másik ami zavar, az az, hogy az agyamban már van egy másik történet is alakulóban, én pedig próbálom megírni, két problémám van: A köztes részeket nem tudom megírni és nem tudom a történetet se tudom elkezdeni. A köztes részeket ne tessék kitöltő részek alatt érteni. Ez most más. Már vannak részek belőle. Közepéből kiragadott részek, megvan a vége is, a kérdés az, hogy fűzzem ezeket egybe.:/ Pedig jó lenne már belekezdeni. Minden nap teljesen lefoglalja ez a történet a gondolataim. A főhösnőnek a szerepébe 100% -an bele tudom élni magam, minek következményeképp ha unatkozom, elkezdek az ő fejével gondolkodni, ez jó mert kitalálok jó sok részletet a történetbe, viszont teljesen el is vagyok bambulva.
Nyavalygásból ennyi, és itt egy vers/dal ami nagyon tetszik Carla Brunitól:)
Autumn
There is a wind where the rose was;
Cold rain where sweet grass was;
And clouds like sheep
Stream o'er the steep
Grey skies where the lark was.
Nought gold where your hair was;
Nought warm where your hand was;
But phantom, forlorn,
Beneath the thorn,
Your ghost where your face was.
Sad winds where your voice was;
Tears, tears where my heart was;
And ever with me,
Child, ever with me,
Silence where hope was.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése