Ma furcsa egy napom volt, de korán sem rossz értelemben. Ha tehetném igy élném le az egész életemet. Szabad voltam. Éltem... Illetve múltidő visszavonva. Még most is itt táncol körülöttem ez a különös érzés. Ma az voltam, suliban is, utcán is, idegenekkel szemben is, aki vagyok. Nem szoktam idegenekhez nyitott lenni... Nem tudom miért. Csak be van rögzülve, hogy nem szabad, mert fájdalommal jár. De hát minden azzal jár nem? De ez a mai nap más volt. Úgy pörögtem és zsongtam, ahogy azt olyankor teszem amikor én én vagyok. Hülyének nézett az emberek kilencven százaléka valószinüleg. De nem érdekel:D Ma próbáltam rámosolyogni minden szembe jövöre. Elismerem nem sikerült.xD Na jó, amikor beszélgetésbe kellett elegyednem idegenekkel akkor már ment. Legalább ennyi siker élményem legyen:)
És elgondolkodtam végül hogy mi is vagyok. Azt hiszem már teljesen belebonyolódtam a saját történeteimbe. Nehéz elválasztani a valóságot a képzelettől. Hogy mennyire? Hallom a szereplők hangját, belelátok az emlékeikbe. Beszélgetek velük, fennhangon és gondolatban. Fennhangon csak magamban, mert unatkozom. Néha még odáig is eljutok, hogy érzem szivverésüket, testük melegét, sóhajtásukat, őrületüket. Én tényleg szeretném megirni a történetüket. De nem tudok belekezdeni. Csak belekezdeni. De valahogy érzem, hogyha végre előkerülnének a kezdő sorok, akkor sikerülne...
"Élj, szabadon élj,
Az élet a cél nem a halál,
Érts emberi szót,
Lásd meg a jót,
Ez a szabály..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése