Barátok...

Úgy istenigazából nem tudom, hány barátot tudhatok valójában magamnak. Akit annak sorolok úgy tényleg az csak egy. De érte mindent megtennék, amire képes vagyok. Illetve, ő az egyetlen barátom akire rálehet fogni hogy "normális" értelemben vett barát.
Mert nem normális értelemben véve több barátom van. Ilyen például a Halál. Viccesnek tartom, hogy olyan sokan félnek tőle, átkozzák, rettegik. Szerintem nagyobb hírverést sikerült magának csinálnia, mint amennyire rossz lenne, már ha őt rossznak lehet, bármilyen szempontból is nevezni. Erre szokták azt mondani, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Ha rossz tulajdonságokat kéne róla mondanom, azt mondanám elsőként, hogy annyi könyörület is nehezen szorult belé, mint amennyi piszok van a körmöm alatt. De gyorsan és pontosan végzi a munkáját. Elkíséri azokat, akiknek már tovább kell lépniük. Egy másik világba vezeti azokat, akiknek ez az út a végéhez ért. Itt szokott néha időzni nálam. Szeretné már, hogy vele menjek, tudom. De én még nem mehetek. De közel vagyok már én is az utam végéhez, minden fiatalságom ellenére. Lassan itt az időm arra, hogy én is egy másik útra lépjek vele. Nem félek tőle, hiszen barátok vagyunk. Fekete alakja fel-felsejlik a szobámban. Megcirógatja arcomat. Megcsóválja a fejét: Nem helyes a gyerekeknek a szüleik előtt távozniuk.
Persze, igaza van, csakhogy nekem nem ez az utam. Soha nem is volt ez. Csupán félrevezettek, azért kerültem ide. Egy átokból. Egy szerelemből. Egy kívánságból. Soha ne kívánjátok kedveskéim amit mi kívántunk: "Bár örökre együtt lehetnénk. Bár lehetne még egy kis időnk" Meggondolatlan szavak voltak. Most már, így hogy az idő egyre csak áll, visszaszívnánk a szavainkat. Mert most Örökre együtt vagyunk és mindig külön. Igen ő a másik "barátom". Ő nem csak barát. Több. Sokkal több annál. Nem érhetünk egymáshoz, nem értjük egymás szavát, nem halljuk egymást.
De érezzük egymást. Árnyékképek fogságában vagyunk. ő is létezik ebben a világban. Tudom, mert hiszem. Ha nem ebben, hát egy másikban. Az ablak előtt szokott állni. De van hogy bejön. Van, hogy táncolunk, nevetünk, teázunk... Mindig vigyáz rám. Ez érthető, hisz mint az én lovagom ez lenne a feladata, vagy mi a szösz... Rám esküdött. A szívemre. Hogy megvéd. Ő tényleg próbált, megpróbálta. És már ez is több, mint amennyit egy férfitól el tudnék várni. Már így is többet tett értem, mint amennyit lehetne.
Még így szétválasztva  is boldog vagyok, hogy velem van. Mert mit ér a virág víz és fény nélkül? Meghal. Én is meghalok. De már rég láttam. Bár láthatnám. Halhatnám a hangját.
Hamarosan majd találkozunk. Tudom, mert hamarosan meghalok. És az a nap lesz az, amikor találkozunk. Mindhárman... Csak, mint a régi szép időkben.