Gyere el velem

s olyat mutatok neked amilyet még sosem láthattál

hogy mondjam el?

ha átölel? ha kérdőn néz figyel, hogy mondjam el?
hogy a kedvese halott? hogy a boldogság csak volt?
véget ért az ifjúság nem maradt más csak egy barát
hogy mondjam el? miért pont nekem kell?
hogy mondjam el az szonyú hírt, ha átölel?

Lefeküdnék nyugalomra
behajóznék a Tiszába
s ha a Tisza lábam mossa
elmegyek egy hosszú útra

ott majd csönd lesz
s bánat nem lesz
kezeim majd
tiszták lesznek

s új életet ad majd isten
kinek kezébe életem tettem
elviheti tőlem messze
én nem kérem, hogy ne tegye

s ha a lábam Tisza mossa
elmegyek egy hosszú útra
belefekszem a hajóba
s elsüllyedek a folyóba

De én szeretném ha velem lennél

Ha nem fájna ha elengednél
Ha nem tudnám, hogy a szájad hazug
Ha nem tudnám, hogy ezt az egészet unod
Ha kimondanád néha, hogy szeretsz
Ha hazugság lenne, akkor is hinnék neked
Ha átölelnél, mint a régi időkben
Ha az idő megállt volna
Ha ezer esztendő semmi volna

Amíg élsz remélsz

A Nap feljött
A Hold lement
A szívem eltört
Miután összement

Szegénykém...

Az elemzéseim szerint az esély rá, hogy amik a szemedből hullanak, azok könnyek 99,9789%

Fogsz szeretni?

Barátok...

Úgy istenigazából nem tudom, hány barátot tudhatok valójában magamnak. Akit annak sorolok úgy tényleg az csak egy. De érte mindent megtennék, amire képes vagyok. Illetve, ő az egyetlen barátom akire rálehet fogni hogy "normális" értelemben vett barát.
Mert nem normális értelemben véve több barátom van. Ilyen például a Halál. Viccesnek tartom, hogy olyan sokan félnek tőle, átkozzák, rettegik. Szerintem nagyobb hírverést sikerült magának csinálnia, mint amennyire rossz lenne, már ha őt rossznak lehet, bármilyen szempontból is nevezni. Erre szokták azt mondani, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Ha rossz tulajdonságokat kéne róla mondanom, azt mondanám elsőként, hogy annyi könyörület is nehezen szorult belé, mint amennyi piszok van a körmöm alatt. De gyorsan és pontosan végzi a munkáját. Elkíséri azokat, akiknek már tovább kell lépniük. Egy másik világba vezeti azokat, akiknek ez az út a végéhez ért. Itt szokott néha időzni nálam. Szeretné már, hogy vele menjek, tudom. De én még nem mehetek. De közel vagyok már én is az utam végéhez, minden fiatalságom ellenére. Lassan itt az időm arra, hogy én is egy másik útra lépjek vele. Nem félek tőle, hiszen barátok vagyunk. Fekete alakja fel-felsejlik a szobámban. Megcirógatja arcomat. Megcsóválja a fejét: Nem helyes a gyerekeknek a szüleik előtt távozniuk.
Persze, igaza van, csakhogy nekem nem ez az utam. Soha nem is volt ez. Csupán félrevezettek, azért kerültem ide. Egy átokból. Egy szerelemből. Egy kívánságból. Soha ne kívánjátok kedveskéim amit mi kívántunk: "Bár örökre együtt lehetnénk. Bár lehetne még egy kis időnk" Meggondolatlan szavak voltak. Most már, így hogy az idő egyre csak áll, visszaszívnánk a szavainkat. Mert most Örökre együtt vagyunk és mindig külön. Igen ő a másik "barátom". Ő nem csak barát. Több. Sokkal több annál. Nem érhetünk egymáshoz, nem értjük egymás szavát, nem halljuk egymást.
De érezzük egymást. Árnyékképek fogságában vagyunk. ő is létezik ebben a világban. Tudom, mert hiszem. Ha nem ebben, hát egy másikban. Az ablak előtt szokott állni. De van hogy bejön. Van, hogy táncolunk, nevetünk, teázunk... Mindig vigyáz rám. Ez érthető, hisz mint az én lovagom ez lenne a feladata, vagy mi a szösz... Rám esküdött. A szívemre. Hogy megvéd. Ő tényleg próbált, megpróbálta. És már ez is több, mint amennyit egy férfitól el tudnék várni. Már így is többet tett értem, mint amennyit lehetne.
Még így szétválasztva  is boldog vagyok, hogy velem van. Mert mit ér a virág víz és fény nélkül? Meghal. Én is meghalok. De már rég láttam. Bár láthatnám. Halhatnám a hangját.
Hamarosan majd találkozunk. Tudom, mert hamarosan meghalok. És az a nap lesz az, amikor találkozunk. Mindhárman... Csak, mint a régi szép időkben.

Ha szabad lehetnék...

bejárnám az egész világot. Kincseket gyűjtenék, barátok után kutatnék. Alkalmi munkákból élnék meg és szállást az emberek jóindulatának köszönhetően találnék. Boldog lennék, nem kellene törődnöm a múltammal és a jövőmmel sem. Minden tökéletes lenne. És szép. És néha - néha hazatalálnék. Csak mint a legtöbb macska. És így az emberek biztos hogy jelen időben tudnának beszélni rólam, még ha a halál már el is vitt. Hisz ki tudna a halálomról, mikor egyszer világutazó vagyok? Ha tudnám, hogy ez az utolsó nap az életemből útra kelnék. Hagynék egy levelet miszerint elszöktem és országot látok. Folyókhoz mennék. És aztán egy erdőt keresnék, ahol elaludhatok. Megkérnék valakit, hogy ásson el a föld alá. Így olyan békés lenne...

Jó tudni...