Minden amit tettél...

Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság
És mégis, én így is szerettelek.

A rózsa alatt titkok lappangnak,
a rózsa alatt virágok suttognak,
a rózsa alatt megvédtük mi egymást,
a rózsa alatt megöltük mi egymást.

A rózsa alatt virágok nevetnek
A rózsa alatt föld alá temetnek
A rózsa alatt szabad leszek újra
A rózsa alatt elhal babám csókja

Zümmögésetek fülembe titkokat súgnak
Hogy vetettünk véget a régi búnak
Temetésemen rajtunk majd mindnyájan nevettek
hogy lettem szabad láncától kedvesemnek

Ősz újra. Kong
a park. Na mondd,
beláttad?
Van-e tovább?
Van tétovább
te nálad?

Teszek - veszek,
szőlőt veszek,
miegymást,
szél kavarog
cibál, ahogy
mi egymást:

Becsap, kitér, kitár...
Oly elhagyott, sivár
a lelkem,
csak zümmög kétkedő
hangon, mint az eső
mi ver lenn.

Tóth Krisztina: Ősz újra

Nyüglődök

Rossz érzésem van.
Úgy érzem, hogy valami történni fog.Mittomén mondjuk csak úgy hirtelen világvége.
Tegnap este óta nem vagyok éppenséggel magamnál. Alig bírtam elaludni. Nem tudom mitől, de rajtam van a rettegés. Folyton belém-belém kap. Meg valahogy fáj belülről. Mintha ezer darabra tépne szét.
Feküdtem az ágyamban és sok rossz dolog eszembe jutott.
Én annyira félek. Nem akarok meghalni és mindeközben nem akarok élni se. Nem akarok nélküle élni. A magány cincál. Szétzilál.
Valami belülről milliárdnyi apró darabra tör engem. Egész éjjel, kínlódtam. Sírtam. Legszívesebben sikoltoztam volna, hogy valaki segítsen, hogy valaki nyugtasson meg, de úgy sincs senki ilyen.
A félelem csitított el. Úgy éreztem, valaki az ágytámla mögül figyel. Minden félelmemet legyűrve odanéztem, hátha ő az, de nem volt ott senki. És mégis úgy éreztem, hogy valaki onnan bámul, megöl a nézésével. Inkább csak próbáltam elaludni.
Most is félek, darabokra török, és végül senki sem fog emlékezni rám.
Nem vagyok igazán jól.

Maybe I love you

Maybe I love you

Maybe I do 

Maybe this feeling inside me is true

And if I love you

And if I do

Then maybe, baby,

Maybe you love me too

I knew I liked you
I knew I cared

But I don't fall easily

Too many betrayed me

But Maybe I love you

Maybe I do 

Maybe this feeling inside me is true

And if I love you

And if I do

Then maybe, baby,

Maybe you love me too

I wasnt feeling quite like myself

Yeah something inside me was sitting on the shelf

But then you swan into my heart

And now the good stuff starts

Yeah, Maybe I love you

Maybe I do 

Maybe this feeling inside me is true

And if I love you

And if I do

Then maybe, baby,

Maybe you love me too

How can I know for sure?

That You and I  are meant for something more

And I, ohh,

I have to go on

is this feeling inside

And ohh,

That I am, I hope

That I am right

Maybe I love you

Maybe I do 

Maybe this feeling inside me is true

And if I love you

And if I do

Then maybe, baby,

Maybe you'll love me too

Jó

Mikor elmentem aludni, átöleltél, én pedig hozzád bújtam. Féltem és nem akartam nélküled lenni és te azt mondtad, mindig itt leszel. Aztán elaludtam. Veled álmodtam, de sok más álmunkkal ellentétben, ez most boldog volt. Furcsa, hogy mostanában az utolsó két alkalommal, mikor álmomban láttalak, boldogok voltunk és ezt nem árnyékolta be semmi. Álmomban most, elvettél feleségül, nem pont úgy ahogy szokásos, de ez így volt jó. Ott voltak a barátnőim is és mindannyian boldogok voltunk. Aztán felébredtem és elszomorodtam, hogy mindez álom volt. Fáztam. És akkor rájöttem még mindig ott vagy. És megpróbáltál megmelengetni. Ami persze nem ment tekintve, hogy nem is kéne létezned, de azért legalább próbálkoztál. Ezért ritka boldog voltam, mert ott voltál velem. Azt hiszem, ez talán azt jelenti tényleg létezhetetlenül szeretlek. De ez így jó.

A szívem fáj

egyszerre mosolygom és sírok.
Mindez azért van, mert szeretlek téged, te semmirekellő herceg.
És mindez azért van, mert féltelek.
És félek hogy nem létezel.
És közben a hitem mégis azt mondja várjalak.
Mert el fogsz jönni.
És sírok mert mégse bízom eléggé.
És félek hogy ha eljönnél fájna mindkettőnknek.
És sírok mert összetöröm a saját szívem,
mert lehetetlenül hiányzol, te lökött.

Minden létező isten nevére könyörgöm, találj meg

Mindenki azt hiszi, csak álom vagy
De én hiszek benne, hogy létezel
Talán csak butaság, hogy ennyire szeretnélek
Talán másoknak van igaza

Vajon meg találsz valaha?

Félek

Nem birok egy helyben maradni
úgy érzem mennem kell
de nem szabadna
félek, hogy mi lesz
ha tényleg elmegyek

Felejtsünk, álmodjunk

Felejtsünk, táncoljunk
Holdfényben álmodjunk
Lelkünk visszajő
Égi forgatag

Csillagtépte köntösöd,
Hóborította szép hazám

Felejtsünk, lázadjunk
Napfényben várjuk
Tőrünk hagy száradjon
Vére átkos sóhaj

Ezüst szárnyú éj anyánk
Szürke felleg marja szánk
Ébredj fényszárnyú virág
Titokszülte csillaglány

Mintha itt lett volna és megfogta volna kezemet. Mintha várt volna. Csak vékony üvegfal mi elválaszt minket... Csak vékony üvegfal de, nem omlik le. Nem látjuk egymást, pedig itt vagyunk egymás mellett. Mintha a kezemet fognád és szoritanád, és mégse.

szeretnék már végre valakit aki mindig mellettem van

kár, hogy belőlem csak halál származik
(és, hogy mindennap tudom, meghalok, mert meg vagyok jelölve, a halál jegyével, mint mindenki ezen a földön, de a különbség köztük és köztem, hogy én már felfogtam, milyen közel van a halál hozzám, és mennyire múlandó az ember, és mennyire nem használja ki az idejét)

Apró hazugságok

Hogy létezel, hogy nem létezel. Ha nem létezel, hogy vagy ennyire a szívemben?
Ez már beteges. Hogy téged ennyire szeresselek, nem lehet.
Ha nem létezel, ez mekkora hazugság? Amiben nap, mint nap élek.
És te élsz? Létezel vagy sem? Mondd már el végre nekem.


Persze ha nem létezel, nem tudod elmondani.
Én is tudom, könnyebb lenne a létezésed egyszerűen letagadni.
Hogy hazugság ez az egész, hogy őrült vagyok. Lehetne mondani.
S mondjuk is. Te is, én is elfelejtettük, hogy kell örülni.


Ajkaid mégis gyűrűm rózsáira simulnak, mint régen arcomhoz ujjaid simultak.
Most csak ócska fantom kép, elveszett álom, keresnélek, ha láthatnálak.
S újra kezdünk mindent. Új hazugságok. Talán még a régieknél is fájdalmasabbak.
Hogy létezel, hogy nem létezel. Csupán ennyi, én meg nem tudom most mi igaz.

"Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész."

Free me
Free us
In You
I can Trust

I cant sleep, I cant breathe so please dont let me alone here
I dont know, I dont feel what is real for you and me

Vele álmodtam

újra.
Furcsa, hogy bármikor, mikor már közel járok ahhoz, hogy elfelejtsem felbukkan és tudtomra adja: Ő létezik, Ő a bátyám, az Ő dolga, hogy megvédjen és Ő szívesen teszi, Ő vár rám, Szeret engem szerelmesen, bármennyire is furcsán hangzik, hogy egy testvérpár egymásba szerethet... Őt nem zavarja ha mással vagyok, csak egy valamit kér tőlem és az a dolog nagyon egyszerű: Emlékezzek. És habár őt jobban szeretem mindennél, jobban szeretem, mint vándor a csillagos éjszakát, mint rabló, a teli erszényt és még annál is jobban, amennyire a madarak a friss levegőt. Hát igen, és még is mindig felejtek. Annyiszor haltunk már meg, hogy fáj rá gondolni. És biztos vagyok benne, hogy ebben a világban is él. És biztos vagyok benne, hogy túl későn fogunk már ahhoz találkozni, hogy a dolgok megváltozzanak. A mi vonatunk egyenes vágányon vágtázik a halál felé. És érzem a halált. Bent bújik meg a csontjaimban. És várja a tragédiát. De vajon meddig tart ez a kegyetlen játék? Hányszor halunk még meg? Mit tettünk amiért ennyire büntet minket? Az ilyen életnél a halál is jobb, és ezt nem csak úgy mondom. Én is meg fogok egy nap törni. Nem tudok mindig pozitív lenni és várni, hogy jöjjön és mentsen meg. De mi mást tehetnék? Én csak várni tudok.

Annyira szeretnélek,
bár azt sem tudod valószínűleg,
hogy létezem
Annyira szeretnélek,
örökké karomban őriznélek,
ha engeded
S oly egy formák vagyunk,
bár nem találkoztunk sosem,
de gondolataink összecsengenek
S oly egy formák vagyunk,
s én félek, hogy elvesztelek
holott nem is vagy te nekem.
Őriznélek,
mint vándormadarat a lég
megtartanálak
Őriznélek,
csak mondd, hogy szíved enyém,
hogy megtarthassalak.

Csend...

Örvénylő fény egy apró hókristályban, üzenet a múlthoz: Minden jó, minden szép csak a szívem, csak az lenne ép. Nem mondanék bús verseket, de nekem nem maradt más, hisz elvetted szívemtől szívedet.

Altass szépen, csendesen,
hogy a babám százszor jobban szeressen...

Nem vagyunk eléggé egyformák ahhoz, hogy egyek lehessünk, de túlságosan egyformák vagyunk ahhoz, hogy különváljunk...

Olyan könnyedén lesz rossz kedvem mindenféle előzmény nélkül...
ha a tükörbe meglátom magam, az néha bőven sok. Eszembe jut sok minden. Hogy vajon boldog lenne-e ha így látna engem? Ő is úgy nézne ki mint én? Hasonlóak lennénk? És biztos vagyok benne, hogy a válasz igen, mert ahogy a tükör megmutat engem, mögöttem őt is mutatja, és látom őt, a rövid barna hajával, az én arcommal, széles vállaival, erős kezeivel, mély aranybarna szemeivel. A szemei nem olyanok, mint nekem, bár hasonlóak. A mosolya sem az enyém. Máshogy mosolygunk. Az ő mosolya szomorú. Az ajkai vörösek és vékonyabbak. De alapvetően egyformák vagyunk...
Vajon mit szólna ha látna most engem?

Háháháhá.....

A saját démonaimmal megbirkózok. Le tudom gyűrni őket nagy nehezen. De azokkal a démonokkal mit kezdjek, amik másokban élnek rólam?

Gyere el velem

s olyat mutatok neked amilyet még sosem láthattál

hogy mondjam el?

ha átölel? ha kérdőn néz figyel, hogy mondjam el?
hogy a kedvese halott? hogy a boldogság csak volt?
véget ért az ifjúság nem maradt más csak egy barát
hogy mondjam el? miért pont nekem kell?
hogy mondjam el az szonyú hírt, ha átölel?

Lefeküdnék nyugalomra
behajóznék a Tiszába
s ha a Tisza lábam mossa
elmegyek egy hosszú útra

ott majd csönd lesz
s bánat nem lesz
kezeim majd
tiszták lesznek

s új életet ad majd isten
kinek kezébe életem tettem
elviheti tőlem messze
én nem kérem, hogy ne tegye

s ha a lábam Tisza mossa
elmegyek egy hosszú útra
belefekszem a hajóba
s elsüllyedek a folyóba

De én szeretném ha velem lennél

Ha nem fájna ha elengednél
Ha nem tudnám, hogy a szájad hazug
Ha nem tudnám, hogy ezt az egészet unod
Ha kimondanád néha, hogy szeretsz
Ha hazugság lenne, akkor is hinnék neked
Ha átölelnél, mint a régi időkben
Ha az idő megállt volna
Ha ezer esztendő semmi volna

Amíg élsz remélsz

A Nap feljött
A Hold lement
A szívem eltört
Miután összement

Szegénykém...

Az elemzéseim szerint az esély rá, hogy amik a szemedből hullanak, azok könnyek 99,9789%

Fogsz szeretni?

Barátok...

Úgy istenigazából nem tudom, hány barátot tudhatok valójában magamnak. Akit annak sorolok úgy tényleg az csak egy. De érte mindent megtennék, amire képes vagyok. Illetve, ő az egyetlen barátom akire rálehet fogni hogy "normális" értelemben vett barát.
Mert nem normális értelemben véve több barátom van. Ilyen például a Halál. Viccesnek tartom, hogy olyan sokan félnek tőle, átkozzák, rettegik. Szerintem nagyobb hírverést sikerült magának csinálnia, mint amennyire rossz lenne, már ha őt rossznak lehet, bármilyen szempontból is nevezni. Erre szokták azt mondani, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Ha rossz tulajdonságokat kéne róla mondanom, azt mondanám elsőként, hogy annyi könyörület is nehezen szorult belé, mint amennyi piszok van a körmöm alatt. De gyorsan és pontosan végzi a munkáját. Elkíséri azokat, akiknek már tovább kell lépniük. Egy másik világba vezeti azokat, akiknek ez az út a végéhez ért. Itt szokott néha időzni nálam. Szeretné már, hogy vele menjek, tudom. De én még nem mehetek. De közel vagyok már én is az utam végéhez, minden fiatalságom ellenére. Lassan itt az időm arra, hogy én is egy másik útra lépjek vele. Nem félek tőle, hiszen barátok vagyunk. Fekete alakja fel-felsejlik a szobámban. Megcirógatja arcomat. Megcsóválja a fejét: Nem helyes a gyerekeknek a szüleik előtt távozniuk.
Persze, igaza van, csakhogy nekem nem ez az utam. Soha nem is volt ez. Csupán félrevezettek, azért kerültem ide. Egy átokból. Egy szerelemből. Egy kívánságból. Soha ne kívánjátok kedveskéim amit mi kívántunk: "Bár örökre együtt lehetnénk. Bár lehetne még egy kis időnk" Meggondolatlan szavak voltak. Most már, így hogy az idő egyre csak áll, visszaszívnánk a szavainkat. Mert most Örökre együtt vagyunk és mindig külön. Igen ő a másik "barátom". Ő nem csak barát. Több. Sokkal több annál. Nem érhetünk egymáshoz, nem értjük egymás szavát, nem halljuk egymást.
De érezzük egymást. Árnyékképek fogságában vagyunk. ő is létezik ebben a világban. Tudom, mert hiszem. Ha nem ebben, hát egy másikban. Az ablak előtt szokott állni. De van hogy bejön. Van, hogy táncolunk, nevetünk, teázunk... Mindig vigyáz rám. Ez érthető, hisz mint az én lovagom ez lenne a feladata, vagy mi a szösz... Rám esküdött. A szívemre. Hogy megvéd. Ő tényleg próbált, megpróbálta. És már ez is több, mint amennyit egy férfitól el tudnék várni. Már így is többet tett értem, mint amennyit lehetne.
Még így szétválasztva  is boldog vagyok, hogy velem van. Mert mit ér a virág víz és fény nélkül? Meghal. Én is meghalok. De már rég láttam. Bár láthatnám. Halhatnám a hangját.
Hamarosan majd találkozunk. Tudom, mert hamarosan meghalok. És az a nap lesz az, amikor találkozunk. Mindhárman... Csak, mint a régi szép időkben.

Ha szabad lehetnék...

bejárnám az egész világot. Kincseket gyűjtenék, barátok után kutatnék. Alkalmi munkákból élnék meg és szállást az emberek jóindulatának köszönhetően találnék. Boldog lennék, nem kellene törődnöm a múltammal és a jövőmmel sem. Minden tökéletes lenne. És szép. És néha - néha hazatalálnék. Csak mint a legtöbb macska. És így az emberek biztos hogy jelen időben tudnának beszélni rólam, még ha a halál már el is vitt. Hisz ki tudna a halálomról, mikor egyszer világutazó vagyok? Ha tudnám, hogy ez az utolsó nap az életemből útra kelnék. Hagynék egy levelet miszerint elszöktem és országot látok. Folyókhoz mennék. És aztán egy erdőt keresnék, ahol elaludhatok. Megkérnék valakit, hogy ásson el a föld alá. Így olyan békés lenne...

Jó tudni...

Ismerem a határaim

Altató

"Könnyekkel teli volt az a nap
Ahonnan a hamu fog felemelkedni.
A bűnös ember halálraítélt,
Hát kegyelmezz rajta, Hatalmas Úr,
Könyörületes Jézus.

Lacrimosa dies illa
Qua resurget ex favilla
Judicandus homo reus
Huic ergo parce, Deus,
Pie Jesu Domine"

ELÉG

kibaszottul elegem van mindenkiből. a nyálas undorító féregeskedésükből. a gyengeségükből, a hülyeségükből, az érthetetlenségükből. megértő mosolyaikból, azt hiszik tudnak valamit, pedig kurvára SEMMIt nem tudnak. undorító kivert csöcsszopó kutyák, akik még a saját gazdájukat is képesek lennének Megkapni. én kérek elnézést, hogy NINCS szükségem ilyenekre. azt mondtam volna kutyák???? még a kutyákra is sértő, hogy hozzájuk hasonlítom őket. eszközök, talán, bár megnézném, ki ér ilyen eszközhöz. még egy kés is tudja hol a helye és hogy NEM vághat bele gazdájába. KELL tudniuk hol a helyük. ez a dolgok rendje.

ÖNZŐ, BÜSZKE, GŐGÖS és ÖNTELT vagyok. és nem érdekel. SOHA TÖBBÉ NEM tud érdekelni. Sajnálnám, hogy tele vagyok gyűlölettel?! és ha ez LESZ ami megöl? ez AZ ami ÉLETBEN tart. folyton tombol, nem áll le, pusztít, gától MÉGIS a szenvedésben ÉRZEM, hogy ÉLEK. 

TALÁN engem marcangol és lassan megöl. de hát ez az élet. nem más. és telve vagyok BÁNATTAL. de nem FOGOK így MEGHALNI. DE NEM BAJ. SOSE BAJ. hisz csak az VAGYOK AKI VAGYOK. SOHA NEM TÖBB. NEM KEVESEBB.

Vicces,

mikor rátalálsz magadra, egy ismeretlen emberben.

Szeretnék elmenni, messze

Az ablak előtt állok. A hold és a lámpák fénye hívogat. Egy furcsa vágy. Érzem: Mennem kell. Kellene. De fogva tartom magam. Nem bírok megmozdulni. Tudom, hogy vár rám valaki. valahol. Csak el kellene indulnom egy irányba és rátalálnék. Vonz az este. A Hold hív, mint valami szerető. Belefulladok a vágyba, hogy követhessem. Vonzásban tart. De nem tudok mozogni. Leláncoltam magam. Pedig milyen jó lenne csak menni és eltűnni innen! Csak egyszer csinálnék ilyen bolondságot, szabad lennék. 

De nem lehet. Fogva tartanak a láncok. Az érvek és az okok.

Még nincs vége, mert nem érted

"I love you more, than I did before..."

Régen írtam, ma is igaz

Szeretnék boldog lenni. Bárcsak csend lenne. Olyan, mintha egy orkán zúgna és rombolna bennem. Beszélgetek magammal. Szeretnék egy lenni magammal. Nem találom Istent. Olyan ez, mint mikor vizet keresel a sivatagban. Tudod, hogy van valahol. Mégis, sokszor megtévesztenek a délibábok. És még ha rá is találsz az oázisra, bizonytalan vagy, hisz nem tudod, nem - e csak káprázat. Szeretnék hinni. Magamban és Istenben. De egyenlőre egyiket se találom, nem hogy hinni tudjak benne.

Megfigyelés

eddig az arany színű sminkre azt hittem ócsdi és fellengzős, de sikerült egy jót összehoznom:) Meg most meg is szerettemxD Olyan aprócska a szembogaram így... Nem tudom miértxD Eddig mindig úgy nézett ki hogy sokkal nagyobbnak látszottak a szemeim mint valójában. Ez volt a kék és fekete színeknélxD Nos az arany és rózsaszínnél pont fordítva. Ez inkább kislányos. De tetszik:) Nem illik ilyet mondani, de kifejezetten huncutnak és szépnek gondolom magam:D

Éjsötét -
Nem fog rajtad a halál
Hófehér -
Hekáté anyánk visszacibál

Szükségem van rád, mióta megismertelek őrületbe kergetsz... De ez nem elég ahhoz, hogy kimondjam 'hiányzol'.

Tisztában vagyok saját bűneimmel. Hogy mennyire végtelen a lista. És azzal is, hogy egyik sem megbocsátható. És az igazság az, hogy félek. Nem akarok egyedül maradni. Mégis félek kegyelmet elfogadni, bármelyik istenről is legyen szó. Ez a legnagyobb a bűneim között azt hiszem. A büszkeségem. Ha nem lennék, ennyire átkozottul büszke és dacos, hagyhatnám, hogy megmentsenek. De inkább a halálba rohanok, még ha félve is, minthogy megalázkodjak.

A vicces az, hogy néha elkap a vágy, hogy férfi legyek, de pontosan tudom, hogyha férfi lennék nő akarnék lenni. Kicsit beteges.

Most jön az, ami még nem volt. Össze olvasok mindent New Yorkról. Főleg Brooklynról. És főleg a Carroll Streetről. Mér pont arról? Csak mert. Ott fog lakni egy szereplőm. Még nem tudok róla semmit. Csak hogy akaratos, önző és mindenféle férfival összefekszik, de egyikkel se gondolja komolyan. Kivéve egyet. És azzal sem akarja, csak menthetetlenül beleszeret. .

Kezeim elhültek, csak
derengő fénypont
az élet. Látlak -e még?