From Agincourt to Waterloo
Poitiers and then Anjou
The Roses War, the Hundred Years
Through battlefields of blood and tears
From Bosworth Field to Pointe Du Hoc
Stalingrad and the siege of York
The bloody turf of Gallipoli
Had no effect on the killing spree
Bannockburn to Austerlitz
The fall of France and the German Blitz
The cruelest of atrocities
Europa's blood is borne of these
Heaven help in all our battles
Heaven see love, heaven help us
Bolsheviks and feudal lords
Chivalry to civil wars
Fascist rule and genocide
Now we face the rising tide
Of new crusades, religious wars
Insurgents imported to our shores
The western world, gripped in fear
The mother of all battles here
Heaven help in all our battles
Heaven see love, heaven help us
Avant hier, avons être
Déja demain, (nous) sommes éclairée
For glory, for honor
Victory is upon us
Our savior, fight evil
Send armies to defend us
Empires built and nations burned
Mass graves remain unturned
Decendants of the dispossessed
Return with bombs strapped to their chests
There's hate for life and death in hate
Emerging from a new caliphate
The victors of this war on fear
Will rule for the next thousand years
For glory, for honor
Victory is upon us
Our savior, fight evil
Send armies to defend us
Europa, Europa
Find better days before us
In kindness, in spirit
Lead us to a greater calling
Leningrad, Berlin Wall
March on Rome, Byzantium's Fall
Lightning War, Dresden Night
Drop the bomb, end this fight
NEVER AGAIN!
2013. április 3., szerda
Hiaba menekulunk. Mar nem szamit, mar semmi sem szamit. Van ez az erzes bennem... bizonyos halalvagy talan. De nem tudom biztosra mondani. Faj a lelkem es ez az erzes megorjit. Elfognak jonni ertem. Elfognak fogni mindkettonket. Sirsz-e majd draga a halalra varva? Bar erosebb lennek hogy megmentselek de a dolgok mar csak igy alakultak kettonk kozott. Miattam mar mindketten halalra vagyunk szanva.
2012. december 2., vasárnap
Addig, amíg még élünk...
Ameddig szívünkben vér dühöng
Ki akarom mondani még egyszer
Aztán még ezerszer
De ezt nem lehet, nincs szavam,
mivel elmondjam neked mindazt
mi szívemet nyomja, mindazt amit
egy éjszakáért megadnék veled.
Ki akarom mondani még egyszer
Aztán még ezerszer
De ezt nem lehet, nincs szavam,
mivel elmondjam neked mindazt
mi szívemet nyomja, mindazt amit
egy éjszakáért megadnék veled.
2012. szeptember 17., hétfő
Néha csak úgy elfog a bőgés és csak siránkozom. Jönnek belőlem a szavak, feltódúlnak az érzések. Ilyenkor olyanokat mondok, hogy Csak halj már végre meg. Vagy akkor legalább engem ölj meg. És bizonygatom, hogy mennyire szeretem, mennyire elmondhatatlanul szeretem.
Nem számít, ha megőrült, mert én szeretem. Hogy gonosz, nem érdekel. Csak bánt engem, nembaj, én megbocsájtok. Megbocsájtok mindent, mert nélküle létezhetetlen lennék. Hozzá köt a létezés.
Mert gyűlölöm, hogy szeretem és szeretem így gyűlölni és belülről égek fel. Belehalok, szétesem, darabokra török, de nem számít, mert minden darabka ugyanazt érzi.
Egy bűnös vágy, vért kíván, hogy megöljem őt, vagy magamat, vagy mindkettőnket. Az élet nem nekünk való.
Nem számít, ha megőrült, mert én szeretem. Hogy gonosz, nem érdekel. Csak bánt engem, nembaj, én megbocsájtok. Megbocsájtok mindent, mert nélküle létezhetetlen lennék. Hozzá köt a létezés.
Mert gyűlölöm, hogy szeretem és szeretem így gyűlölni és belülről égek fel. Belehalok, szétesem, darabokra török, de nem számít, mert minden darabka ugyanazt érzi.
Egy bűnös vágy, vért kíván, hogy megöljem őt, vagy magamat, vagy mindkettőnket. Az élet nem nekünk való.
"You told me, you hate me
Youre gonna hate me more
When you find out, can't
escape me whore.
The more you put me through
The moreit makes me wanna comes back to you
You say you hate me
I just love you more
You dont want me
I just want you more
...
Cause you love me and I love you more"
2012. augusztus 28., kedd
Úgy érzem, hogy tényleg két különböző ember vagyok belülről egybeolvasztva. Az egyik gyűlöli a fájdalmat érezni, mégis mindenáron azt akarja, hogy a másiknak fájjon. A másikszintén nem szereti ezt a fájdalmat, mégis - mégis- jól esik neki. Az egyik egy ösztönlény, a másik hideg és számító. Nincs rá jó szavam, hogy leírjam, milyen dolog vagyok. Beszélgetek a fejembe és tudom, hogy egyszerre vagyunk egy és különböző. Az egyik csak arra vár, hogy jöjjön valaki, akinek átadhatja a másik felem játéknak. Nem jó ez így.
El foglak felejteni. Magam mögött hagyok mindent, ami rád emlékeztet.
Legalábbis ezt szeretném tenni.
De mondd hogyan, ha az egész életem te vagy?
Hát meg kéne halnom, hogy szabad legyek?
De mondd, mit ér a szabadságom, ha nincs kivel megosszam? Ha nincs hova mennem?
Minden rád emlékeztet és ezt nem tudom eltörölni. Amíg én létezem, te létezel bennem. Amíg te létezel, én létezem benned. Ez így van rendjén.
Legalábbis ezt szeretném tenni.
De mondd hogyan, ha az egész életem te vagy?
Hát meg kéne halnom, hogy szabad legyek?
De mondd, mit ér a szabadságom, ha nincs kivel megosszam? Ha nincs hova mennem?
Minden rád emlékeztet és ezt nem tudom eltörölni. Amíg én létezem, te létezel bennem. Amíg te létezel, én létezem benned. Ez így van rendjén.
2012. augusztus 14., kedd
Nem haragszik rám
Ez persze nem egyenlő azzal, hogy én sem haragszom magamra.
Azt állítja, hogy ő akarta, hogy megöljem.
Én meg azt magyarázom neki, hogy az "akartam" és a "kötelességem volt" az nem ugyanaz. Most nézhet rám a szép két szemével, de rohadtul nem ugyanaz. Ha arról van szó, hogy megtettem, mert kötelességem volt, akkor igen, persze, örüljek is neki, hogy megölhettem. Köszi. Imádlak én is.
Azt állítja, hogy ő akarta, hogy megöljem.
Én meg azt magyarázom neki, hogy az "akartam" és a "kötelességem volt" az nem ugyanaz. Most nézhet rám a szép két szemével, de rohadtul nem ugyanaz. Ha arról van szó, hogy megtettem, mert kötelességem volt, akkor igen, persze, örüljek is neki, hogy megölhettem. Köszi. Imádlak én is.
2012. augusztus 11., szombat
És látom magunkat lassan meghalni....
Hideg kezeiddel átfogsz,
Már nem zavar a kabócák éneke
Lassan itt a vége, hisz tudod,
Kedves, a mi időnk lejárt
Én énekelnék neked szebb napokról,
De hazugság lenne minden szavam,
Mert nekünk már nem adatott meg
A remény egy új holnapért
A szárnyaimat széttárnám és megvédenélek
Fájdalom hozzád nem érhetne
De megtört engem a folytonosan zuhogó eső
Nem tudlak megóvni...
Már nem zavar a kabócák éneke
Lassan itt a vége, hisz tudod,
Kedves, a mi időnk lejárt
Én énekelnék neked szebb napokról,
De hazugság lenne minden szavam,
Mert nekünk már nem adatott meg
A remény egy új holnapért
A szárnyaimat széttárnám és megvédenélek
Fájdalom hozzád nem érhetne
De megtört engem a folytonosan zuhogó eső
Nem tudlak megóvni...
2012. augusztus 9., csütörtök
Álmodtam
Ez egy szórakoztató program volt, közönségnek szánták, akik végignézték. Random helyeken az embereket akik épp ott tartózkodtak bekerítették és különböző fegyvereket dobtak le nekik. A játék egyszerű, a végén csak két ember maradhat élve.
Szörnyű belegondolni, hogy az álombeli énem, mennyire egyforma azzal, aki itt és most én vagyok Ha a szívemben őrzött személyről van szó, bárkit megölök, aki árthat. Így volt ez álmomban is. Egy lánnyal kerültem bele a játékba, aki a legkedvesebb számomra, az emberek többségét szemrebbenés nélkül öltem meg, az íjjal, amit kaptam és a késsel, amit loptam. A második játékkörben a baráti társaságomban voltam javarészt, mégis mivel kockáztatták a legkedvesebb jó létét, ezért mindenkit, aki helyet kapott a szívemben megöltem. Köztük volt egy fiú is akinek az arcát és a hangját is fel tudom idézni. Nem támadott rám, nem tett ellenem semmit, hagyta, hogy végezzek vele. Csupán annyit mondott: "Ennek most így kell történnie. Most ő kedvesebb számodra." A szívem megszakadt, miközben megöltem, de megöltem, mert meg kellett ölnöm. És szerencsénkre bekerültünk egy harmadik játékba is. Aránylag gond nélkül megöltem mindenkit, de egy férfi hátramaradt. Ez a férfi gyors volt, furfangos és ügyes - ráadásul ő volt az álombeli szerelmem. De nem ő volt a legfontosabb személy. Fájt, hogy harcolnom kell vele, fájt, hogy végeznem kell vele. Nem tudta, hogy szeretem, és ő nem tudta, hogy én tudom, hogy szeret. Nem engem támadott, hanem a barátnőmet. De ezt nem engedhettem meg neki. Végül, hosszas kergetőzés után, a tőrömet a szívébe döftem és meghalt. Elmondtam neki, hogy szerettem és hogy én tényleg sajnálom és ő értette, mit is akarok ezzel mondani. De a barátnőmmel volt még az a férfi, akibe szerelmes volt és sokkalta fontosabb volt számára, mint én. Erre csak mikor már csak mi és egy öregasszony maradt jöttem rá. Épp mondani akartam nekik, hogy megölöm az öreget és utána egy pillanatra arrébb megyek. Igazság szerint, a torkomban egy hatalmas gombóc volt. Nem arrébb menni készültem, hanem arrébb menni és meghalni, hogy ők ne tudjanak róla. Habár a fiút nem szerettem annyira, de nem bánthattam azt, aki a legfontosabbnak a legfontosabb volt. Tudtam, hogy nem fogja tudni a férfi megvédeni, hiszem képtelen volt ölni, mégis a gondjaira kellett bíznom. Ám ez nem történt meg. Nem tudom mit csinált az öregasszony, de elkezdett felrobbani az egész hely és emiatt, minden el is romlott benne és sikerült kimenekülnünk onnan. Valami ilyesmi volt a vége az álomnak. Arra emlékszem, hogy a füvőn térdepelek és zokogok, hogy én nem ezt akartam és hogy mindeközben mégis örülök, hogy túléltem.
Reggel óta ez jár a fejemben és a fiú szavai. Az egész álomból ő hasonlított legjobban Rá. És őt is szerettem. Csak még nem volt időm igazán megismerni, de már csak abból a kevésből is közelebb állt a szívemhez, mint a barátnőmön kívül bárki más.
"Ennek most így kell történnie." Az a férfi is így búcsúzott el tőlem. Ő tett először gyilkossá és mosolygott rajta. Mosolygott, miközben megöltem, pedig én nem akartam megölni, de ő kényszerített rá. Még utoljára megcsókolt, aztán csak meghalt. Én tényleg nem ezt akartam, nem akartam átkozott lenni, nem akartam én lenni az, akinek lehetősége van egy kívánságra. Ezt a kívánságot arra kellett használni, hogy megmentsük a népünket. Ezért mind a 11 rózsámnak vesznie kellett, hogy csak én maradjak. Végülis, az a férfi emberséges volt. Rám bízhatta volna, hogy mindannyiójukat én öljem meg, de ő ehelyett megölt helyettem tízet, majd végtagjaimon az írányítást átvéve megölette velem magát. Élhettem volna tovább, miután kívántam a dzsinntől, mintha mi sem történt volna. De én nem bírtam. Elvesztettem őt - mai napig, mikor eszembe jut ez a gondolat sírok, mint most is. Fájó. De én kívántam és a dzsinn látta a bánatom - ő nem a mesék kedves dzsinnje, aki segít a bajban. Nem, ő egy kegyetlen és gonosz ember volt, így felajánlotta, hogy ha én és a kedvesem a szenvedésünkkel elszórakoztatjuk, a többiek életét visszaadja. Én pedig, mivel a többieket is szerettem és ez valahol magában foglalta azt is, hogy az a férfi élni fog, belementem. Hogy a többiek élnek-e nem tudom, de mivel mindig betartotta a szavát bízok benne.
Ő tett minket ilyen bolyongókká, akiknek nincs otthonuk. Lelkünket, mintha egy törhetetlen és vékony üvegfal választaná el egymástól. Itt vagyunk egymással és mégsem. Érezzük egymást - és mégsem. Ez fájóbb, mintha halottak lennénk. Így már többször öltük meg egymást és én érzem, hogy kezdek megbomlani. Szeretném már újra látni.
Hiányzik.
Amúgy ma megint elfogott az az érzés, hogy menekülhetnék. A buszon ültem és egyszerre libabőrős lettem és éreztem, feláll a hátamon a szőr. A hideg rázott ki. És egész buszozás alatt éreztem.
Leszálltam a buszról és figyeltem a buszt, hátha látok valamit, ami okozhatta a rossz előérzetem. Az utolsó négyesben egy fiú ült, aztán meglátott engem és látható volt, ahogy a szemei kikerekedtek és már egy kicsit fel is tápászkodott a székből, ahogy utánam nézett. Újfent kirázott a hideg, de ahogy eltávolodott a busz, a rossz érzéseim is megszűntek.
Szörnyű belegondolni, hogy az álombeli énem, mennyire egyforma azzal, aki itt és most én vagyok Ha a szívemben őrzött személyről van szó, bárkit megölök, aki árthat. Így volt ez álmomban is. Egy lánnyal kerültem bele a játékba, aki a legkedvesebb számomra, az emberek többségét szemrebbenés nélkül öltem meg, az íjjal, amit kaptam és a késsel, amit loptam. A második játékkörben a baráti társaságomban voltam javarészt, mégis mivel kockáztatták a legkedvesebb jó létét, ezért mindenkit, aki helyet kapott a szívemben megöltem. Köztük volt egy fiú is akinek az arcát és a hangját is fel tudom idézni. Nem támadott rám, nem tett ellenem semmit, hagyta, hogy végezzek vele. Csupán annyit mondott: "Ennek most így kell történnie. Most ő kedvesebb számodra." A szívem megszakadt, miközben megöltem, de megöltem, mert meg kellett ölnöm. És szerencsénkre bekerültünk egy harmadik játékba is. Aránylag gond nélkül megöltem mindenkit, de egy férfi hátramaradt. Ez a férfi gyors volt, furfangos és ügyes - ráadásul ő volt az álombeli szerelmem. De nem ő volt a legfontosabb személy. Fájt, hogy harcolnom kell vele, fájt, hogy végeznem kell vele. Nem tudta, hogy szeretem, és ő nem tudta, hogy én tudom, hogy szeret. Nem engem támadott, hanem a barátnőmet. De ezt nem engedhettem meg neki. Végül, hosszas kergetőzés után, a tőrömet a szívébe döftem és meghalt. Elmondtam neki, hogy szerettem és hogy én tényleg sajnálom és ő értette, mit is akarok ezzel mondani. De a barátnőmmel volt még az a férfi, akibe szerelmes volt és sokkalta fontosabb volt számára, mint én. Erre csak mikor már csak mi és egy öregasszony maradt jöttem rá. Épp mondani akartam nekik, hogy megölöm az öreget és utána egy pillanatra arrébb megyek. Igazság szerint, a torkomban egy hatalmas gombóc volt. Nem arrébb menni készültem, hanem arrébb menni és meghalni, hogy ők ne tudjanak róla. Habár a fiút nem szerettem annyira, de nem bánthattam azt, aki a legfontosabbnak a legfontosabb volt. Tudtam, hogy nem fogja tudni a férfi megvédeni, hiszem képtelen volt ölni, mégis a gondjaira kellett bíznom. Ám ez nem történt meg. Nem tudom mit csinált az öregasszony, de elkezdett felrobbani az egész hely és emiatt, minden el is romlott benne és sikerült kimenekülnünk onnan. Valami ilyesmi volt a vége az álomnak. Arra emlékszem, hogy a füvőn térdepelek és zokogok, hogy én nem ezt akartam és hogy mindeközben mégis örülök, hogy túléltem.
Reggel óta ez jár a fejemben és a fiú szavai. Az egész álomból ő hasonlított legjobban Rá. És őt is szerettem. Csak még nem volt időm igazán megismerni, de már csak abból a kevésből is közelebb állt a szívemhez, mint a barátnőmön kívül bárki más.
"Ennek most így kell történnie." Az a férfi is így búcsúzott el tőlem. Ő tett először gyilkossá és mosolygott rajta. Mosolygott, miközben megöltem, pedig én nem akartam megölni, de ő kényszerített rá. Még utoljára megcsókolt, aztán csak meghalt. Én tényleg nem ezt akartam, nem akartam átkozott lenni, nem akartam én lenni az, akinek lehetősége van egy kívánságra. Ezt a kívánságot arra kellett használni, hogy megmentsük a népünket. Ezért mind a 11 rózsámnak vesznie kellett, hogy csak én maradjak. Végülis, az a férfi emberséges volt. Rám bízhatta volna, hogy mindannyiójukat én öljem meg, de ő ehelyett megölt helyettem tízet, majd végtagjaimon az írányítást átvéve megölette velem magát. Élhettem volna tovább, miután kívántam a dzsinntől, mintha mi sem történt volna. De én nem bírtam. Elvesztettem őt - mai napig, mikor eszembe jut ez a gondolat sírok, mint most is. Fájó. De én kívántam és a dzsinn látta a bánatom - ő nem a mesék kedves dzsinnje, aki segít a bajban. Nem, ő egy kegyetlen és gonosz ember volt, így felajánlotta, hogy ha én és a kedvesem a szenvedésünkkel elszórakoztatjuk, a többiek életét visszaadja. Én pedig, mivel a többieket is szerettem és ez valahol magában foglalta azt is, hogy az a férfi élni fog, belementem. Hogy a többiek élnek-e nem tudom, de mivel mindig betartotta a szavát bízok benne.
Ő tett minket ilyen bolyongókká, akiknek nincs otthonuk. Lelkünket, mintha egy törhetetlen és vékony üvegfal választaná el egymástól. Itt vagyunk egymással és mégsem. Érezzük egymást - és mégsem. Ez fájóbb, mintha halottak lennénk. Így már többször öltük meg egymást és én érzem, hogy kezdek megbomlani. Szeretném már újra látni.
Hiányzik.
Amúgy ma megint elfogott az az érzés, hogy menekülhetnék. A buszon ültem és egyszerre libabőrős lettem és éreztem, feláll a hátamon a szőr. A hideg rázott ki. És egész buszozás alatt éreztem.
Leszálltam a buszról és figyeltem a buszt, hátha látok valamit, ami okozhatta a rossz előérzetem. Az utolsó négyesben egy fiú ült, aztán meglátott engem és látható volt, ahogy a szemei kikerekedtek és már egy kicsit fel is tápászkodott a székből, ahogy utánam nézett. Újfent kirázott a hideg, de ahogy eltávolodott a busz, a rossz érzéseim is megszűntek.
2012. augusztus 6., hétfő
Nefelejcs, felejts el
Gyilkolj meg, Zúzz szét, Pusztíts el....
Ha így teszel talán szabad lehetek.
Talán szemeimmel újra láthatok majd akkor fényt.
Fojts meg, Tépj ketté, Ölj meg...
Szeretnék szabad lenni,
de ez a test nem enged.
Börtönöm ez csak nekem.
Vágj fel, Főzz meg, Faljál fel...
Úgy talán teljesen a tiéd lehetek.
Hisz tudod a lelkem halott.
Törj össze, Gyűlölj engem,
Légy hideg, mint a hó...
Talán ha ezt teszed,
legalább te, te talán szabad lehetsz.
Dobd el emlékem magadtól messzire,
légy szabad, mélabús kisvirág,
légy szabad, te apró kék virág...
Ölelj át, Temess el, Felejts el...
Ha így teszel talán szabad lehetek.
Talán szemeimmel újra láthatok majd akkor fényt.
Fojts meg, Tépj ketté, Ölj meg...
Szeretnék szabad lenni,
de ez a test nem enged.
Börtönöm ez csak nekem.
Vágj fel, Főzz meg, Faljál fel...
Úgy talán teljesen a tiéd lehetek.
Hisz tudod a lelkem halott.
Törj össze, Gyűlölj engem,
Légy hideg, mint a hó...
Talán ha ezt teszed,
legalább te, te talán szabad lehetsz.
Dobd el emlékem magadtól messzire,
légy szabad, mélabús kisvirág,
légy szabad, te apró kék virág...
Ölelj át, Temess el, Felejts el...
2012. július 27., péntek
Kéne írnom egy listát...
a történetekről amiket épp írok/írni akarok/írnom kéne... Méghozzá részletes mindenféle bigyóval
2012. július 17., kedd
Minden amit tettél...
Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság Hazugság
És mégis, én így is szerettelek.
És mégis, én így is szerettelek.
A rózsa alatt titkok lappangnak,
a rózsa alatt virágok suttognak,
a rózsa alatt megvédtük mi egymást,
a rózsa alatt megöltük mi egymást.
A rózsa alatt virágok nevetnek
A rózsa alatt föld alá temetnek
A rózsa alatt szabad leszek újra
A rózsa alatt elhal babám csókja
Zümmögésetek fülembe titkokat súgnak
Hogy vetettünk véget a régi búnak
Temetésemen rajtunk majd mindnyájan nevettek
hogy lettem szabad láncától kedvesemnek
a rózsa alatt virágok suttognak,
a rózsa alatt megvédtük mi egymást,
a rózsa alatt megöltük mi egymást.
A rózsa alatt virágok nevetnek
A rózsa alatt föld alá temetnek
A rózsa alatt szabad leszek újra
A rózsa alatt elhal babám csókja
Zümmögésetek fülembe titkokat súgnak
Hogy vetettünk véget a régi búnak
Temetésemen rajtunk majd mindnyájan nevettek
hogy lettem szabad láncától kedvesemnek
2012. július 14., szombat
Nyüglődök
Rossz érzésem van.
Úgy érzem, hogy valami történni fog.Mittomén mondjuk csak úgy hirtelen világvége.
Tegnap este óta nem vagyok éppenséggel magamnál. Alig bírtam elaludni. Nem tudom mitől, de rajtam van a rettegés. Folyton belém-belém kap. Meg valahogy fáj belülről. Mintha ezer darabra tépne szét.
Feküdtem az ágyamban és sok rossz dolog eszembe jutott.
Én annyira félek. Nem akarok meghalni és mindeközben nem akarok élni se. Nem akarok nélküle élni. A magány cincál. Szétzilál.
Valami belülről milliárdnyi apró darabra tör engem. Egész éjjel, kínlódtam. Sírtam. Legszívesebben sikoltoztam volna, hogy valaki segítsen, hogy valaki nyugtasson meg, de úgy sincs senki ilyen.
A félelem csitított el. Úgy éreztem, valaki az ágytámla mögül figyel. Minden félelmemet legyűrve odanéztem, hátha ő az, de nem volt ott senki. És mégis úgy éreztem, hogy valaki onnan bámul, megöl a nézésével. Inkább csak próbáltam elaludni.
Most is félek, darabokra török, és végül senki sem fog emlékezni rám.
Nem vagyok igazán jól.
Úgy érzem, hogy valami történni fog.Mittomén mondjuk csak úgy hirtelen világvége.
Tegnap este óta nem vagyok éppenséggel magamnál. Alig bírtam elaludni. Nem tudom mitől, de rajtam van a rettegés. Folyton belém-belém kap. Meg valahogy fáj belülről. Mintha ezer darabra tépne szét.
Feküdtem az ágyamban és sok rossz dolog eszembe jutott.
Én annyira félek. Nem akarok meghalni és mindeközben nem akarok élni se. Nem akarok nélküle élni. A magány cincál. Szétzilál.
Valami belülről milliárdnyi apró darabra tör engem. Egész éjjel, kínlódtam. Sírtam. Legszívesebben sikoltoztam volna, hogy valaki segítsen, hogy valaki nyugtasson meg, de úgy sincs senki ilyen.
A félelem csitított el. Úgy éreztem, valaki az ágytámla mögül figyel. Minden félelmemet legyűrve odanéztem, hátha ő az, de nem volt ott senki. És mégis úgy éreztem, hogy valaki onnan bámul, megöl a nézésével. Inkább csak próbáltam elaludni.
Most is félek, darabokra török, és végül senki sem fog emlékezni rám.
Nem vagyok igazán jól.
2012. július 12., csütörtök
Maybe I love you
Maybe I love you
Maybe I do
Maybe this feeling inside me is true
And if I love you
And if I do
Then maybe, baby,
Maybe you love me too
I knew I liked you
I knew I cared
I knew I cared
But I don't fall easily
Too many betrayed me
But Maybe I love you
Maybe I do
Maybe this feeling inside me is true
And if I love you
And if I do
Then maybe, baby,
Maybe you love me too
I wasnt feeling quite like myself
Yeah something inside me was sitting on the shelf
But then you swan into my heart
And now the good stuff starts
Yeah, Maybe I love you
Maybe I do
Maybe this feeling inside me is true
And if I love you
And if I do
Then maybe, baby,
Maybe you love me too
How can I know for sure?
That You and I are meant for something more
And I, ohh,
I have to go on
is this feeling inside
And ohh,
That I am, I hope
That I am right
Maybe I love you
Maybe I do
Maybe this feeling inside me is true
And if I love you
And if I do
Then maybe, baby,
Maybe you'll love me too
Jó
Mikor elmentem aludni, átöleltél, én pedig hozzád bújtam. Féltem és nem akartam nélküled lenni és te azt mondtad, mindig itt leszel. Aztán elaludtam. Veled álmodtam, de sok más álmunkkal ellentétben, ez most boldog volt. Furcsa, hogy mostanában az utolsó két alkalommal, mikor álmomban láttalak, boldogok voltunk és ezt nem árnyékolta be semmi. Álmomban most, elvettél feleségül, nem pont úgy ahogy szokásos, de ez így volt jó. Ott voltak a barátnőim is és mindannyian boldogok voltunk. Aztán felébredtem és elszomorodtam, hogy mindez álom volt. Fáztam. És akkor rájöttem még mindig ott vagy. És megpróbáltál megmelengetni. Ami persze nem ment tekintve, hogy nem is kéne létezned, de azért legalább próbálkoztál. Ezért ritka boldog voltam, mert ott voltál velem. Azt hiszem, ez talán azt jelenti tényleg létezhetetlenül szeretlek. De ez így jó.
2012. július 11., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)